Piros gomb – Vlagyimir Putyin nem habozik atomfegyvert használni, ha …. ezt nem akartuk hallani

Az már nem mértékadó, mire véljük képesnek Putyint: országa nukleáris elrettentő erejét készenléti állapotba helyzete, de vajon ennél tovább is lép majd?

A különleges katonai gyakorlat, azaz a valóságban az ukrajnai invázió kezdetének múlt csütörtöki bejelentésekor Vlagyimir Putyin tévébeszédében a következőképpen fogalmazott: „Mindenki, aki fontolóra venné, hogy kívülről beavatkozik, ha megteszi, nagyobb következményekkel kell szembenéznie, mint amilyenekkel a történelem során valaha is szembesült” – emlékeztet a BBC cikke.

A bejelentés Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta Nobel-békedíjas főszerkesztője szerint nukleáris háborúval történő egyértelmű fenyegetőzést jelent.

„Abban a tévébeszédben Putyinnem a Kreml uraként, hanem a bolygó uraként viselkedett;

ahogyan egy menő autó tulajdonosa a kulcstartóját az ujja körül forgatva mutogatja magát, úgy mutatta fel Putyin az atomtámadás lehetőségét. Sokszor mondta már: ha nincs Oroszország, minek nekünk a bolygó? De eddig senki sem figyelt rá. A mostani fenyegetés azt jelenti, hogy ha Oroszországgal nem úgy bánnak, ahogy ő akarja, akkor minden elpusztul” – vélekedik.

Hirdetés

Oroszország mindenek felett

Egy 2018-as dokumentumfilmben Putyin elnök a következőképp beszélt: „…ha valaki úgy dönt, hogy megsemmisíti Oroszországot, törvényes jogunk van arra reagálni. Igen, ezkatasztrófa lesz az emberiség és a világ számára.

De én Oroszország polgára és államfője vagyok. Mi szükségünk lenne egy olyan világra, amelyben nincs Oroszország?”

2022-ben ugyanakkor Ukrajna megszállása komoly ukrán ellenállással ütközött szembe, a Nyugat pedig egyre erőteljesebb szankciókkal sújtja Oroszországot. Putyin rendszerének alapkövei kérdőjeleződnek meg nap nap után.

Kevés mozgástere van az orosz elnöknek

„Putyin szorult helyzetben van. Nem sok lehetősége marad, ha a Nyugat befagyasztja az orosz központi bank vagyonát, Oroszország pénzügyi rendszere pedig ténylegesen összeomlik. Az egyik lehetőség az, hogy leállítja az Európába irányuló gázszállításokat, remélve, hogy ez majd ráveszi az európaiakat a visszakozásra. A másik lehetőség, hogy felrobbant egy atomfegyvert valahol az Északi-tenger felett, Nagy-Britannia és Dánia között, aztán meglátjuk, mi történik” – véli Pavel Felgenhauer moszkvai védelmi elemző.

Hirdetés

A kérdés az, hogy ha Vlagyimir Putyin mégis a nukleáris válaszreakciót választaná, vajon megpróbálná-e valaki a szűk környezetéből lebeszélni róla – ne adj isten megakadályozni őt?

„Az orosz politikai elit soha nem áll a nép mellett. Mindig az uralkodó oldalára áll” – mondja Dmitrij Muratov. Vlagyimir Putyin Oroszországában pedig az uralkodó mindenható. Az országban hiányos a fékek és ellensúlyok rendszere; a Kreml dönt.

Jöhetnek kétségbeesett orosz döntések

„Senki sem hajlandó szembeszállni Putyinnal. Veszélyes helyzetben vagyunk” – mondja Pavel Felgenhauer.

Az ukrajnai háború Vlagyimir Putyin háborúja: ha a Kreml vezetője eléri katonai céljait, Ukrajna mint szuverén nemzet jövője kétségessé válik. Ha úgy látja, hogy kudarcot vall és súlyos veszteségeket szenved, félő, hogy ez a Kremlt még kétségbeesettebb intézkedések meghozatalára késztetheti.

forrás:infostart