Most érkezett a hír a NYUGDÍJEMELÉSRŐL! – Rengeteg a csalódott nyugdíjas!

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke szerint a szakértők egyetértenek abban, hogy az idei infláció valamivel 5 százalék fölé emelkedik, tehát nem éri el a 6 százalékot. Az év eleji nyugdíjemelés mértéke azonban még mindig kérdéses, mivel a kormány bejelentette, hogy a jövő évi költségvetést csak az amerikai elnökválasztás után terjeszti a parlament elé. A szakértő úgy véli, hogy ennek nincs közvetlen köze a magyar nyugdíjakhoz, inkább időhúzásnak tekinthető a csökkenő GDP és a költségvetési hiány miatt. Hozzátette: a következő év különösen érdekes lehet az idősek számára, mivel akkorra várható az új magyar nyugdíjtörvény elkészülése.

Lesz e nyugdíjemelés? Lapozz a részletekért!

Bár sok nyugdíjas számított rá, úgy tűnik, hogy idén már nem kapják meg az emelést. Január elsejével 6 százalékkal növekedtek a nyugdíjak Magyarországon, hogy ellensúlyozzák a várható inflációt. Azonban a legfrissebb adatok alapján, mivel az idei áremelkedés nem haladja meg a kormány által előrejelzett mértéket, a nyugdíjak újabb emelése csak a következő évre várható – számolt be a Piac és Profit.

Még előttünk a nyugdíjtörvény:

Az elfogadott tervek szerint az új nyugdíjtörvényről 2024 első felében kellett volna társadalmi vitát folytatni, de ez eddig nem valósult meg. Karácsony Mihály hangsúlyozta, hogy a Nyugdíjas Parlament már megvitatta és elfogadta, milyen fenntarthatósági és méltányossági elveket szeretnének látni a törvényben, és mindezt továbbították a kormánynak. Azonban a lap szerint érdemi munkáról eddig nem kaptak visszajelzést.