A zsűri kuncogva nézett egymásra, mikor a csepp kislány közölte: ő akar lenni az új Céline Dion. Aztán megértették:

A zsűri kuncogva nézett egymásra, mikor a csepp kislány közölte: ő akar lenni az új Céline Dion. Aztán megértették:


A kislány a bemutatkozóban elmesélte, hogy ő és húga is Celine Dion-ról kapták a nevüket.

Ezért lett ő Celine, a húga pedig Dion. A szülőktől származik a rajongás, amelyet a lányaikra is szépen lassan ráragasztanak.

Amikor megkérdezték tőle, hogy mikor derült fény a tehetségére, a kislány elmesélte, hogy épp az autóban ültek és Celine Dion My Heart Will Go On című számát hallgatták. A kis Celine is énekelt a dallal együtt és az édesapja nem tudta magában tartani ámulatát.

Hirdetés

Az apuka és az anyuka is teljes vállszélességgel a kislányuk mögött állnak, hiszen tudják, hogy igazán nagy tehetsége van, és ha tovább fejlesztik, sztárrá nőheti ki magát.

A kis Celine olyan előadást mutatott be a közönségnek, hogy az állva tapsolta őt és a zsűritagok is egytől egyig ledöbbentek, mekkora erő tör fel a gyermek torkából.