Nem titok már! Gubík Ági szakított Szellő Istvánnal, sőt már rá is talált az új szerelem – ETTŐL falnak mész, ha megtudod ki az

Gubík Ági és Szellő István hosszú ideig óvták magánéletüket a nyilvánosság elől, de a színésznő legutóbbi interjújában már megerősítette, hogy kapcsolatuk valóban véget ért. Bár már korábban is felröppent a pletyka azzal kapcsolatban, hogy szakítottak, Gubík Ági most először beszélt erről, ahogy arról is, hogy sosem éltek együtt párként. A színésznő sejtelmes válaszai arra utalnak, hogy már tovább is lépett.

Gubík Ági és Szellő István hosszú ideje tartó kapcsolatukat a szinte nyilvánosság teljes kizárásával élték meg, ám a Best magazin korábban megírta, hogy a pletykák szerint a pár 2015-ben, egy rendezvényen találhatott egymásra. Hat évvel később újabb pletyka kapott szárnyra, miszerint véget ért a szerelmük, ám ez akkor nem bizonyult valósnak, a híradós és a színésznő továbbra is egy párt alkotott, egészen mostanáig.

A 47 éves színésznő most egy interjúban erősítette meg, hogy véget ért a románcuk. Gubík Ági azt is elárulta, hogy Szellő Istvánnal sosem éltek együtt – szúrta ki a story.hu.

Sosem éltünk mint egy pár együtt
– fogalmazott a színésznő a Bóta Cafénak adott friss interjújában.

Hirdetés

– Ez egy kapcsolat volt, ez igaz, de soha nem volt együttélés. Igaz, hogy nem nyilatkoztunk, nem is erősítettünk meg, de nem is cáfoltunk dolgokat. De ennek vége – jelentette ki Gubík Ági, ezzel meglepve még a riportert is.

Sejtelmesen nyilatkozott

A szakítás ellenére azonban úgy tűnik, a gyönyörű színésznő nem búslakodik, sőt, titokzatos megjegyzései arra engednek következtetni, hogy már továbblépett, és talán már új párkapcsolata is van, hiszen a kérdésre, miszerint egyedül van-e, mosolyogva csak annyit felelt, hogy azt nem mondta, hogy egyedül lenne.