Jó hír, jön a dupla nyugdíj: megvan a dátum és a részletek

A novemberi nyugdíjprémium és a januári nyugdíjemelés után februárban érkezik a 13. havi nyugdíj – mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.

Zsigó Róbert közölte: a kormány a járvány miatt döntött úgy, hogy még több támogatást szeretne adni az időseknek, ezért előre hozták a 13. havi nyugdíj kifizetését.

Februárban tehát dupla nyugdíj érkezik, az átutalás 11-én történik, a postai kézbesítés pedig 9-én kezdődik – ismertette.( Friss hírekért kattints ide!)

A 13. havi nyugdíj kifizetésére 371 milliárd forintot fordít a kormány, amit a gazdaság jó teljesítménye teszi lehetővé – emelte ki.

Hirdetés

Fontosnak tartják ugyanis, hogy a gazdasági növekedésből a gyermekes családok, a munkavállalók és a fiatalok mellett az idősek is részesüljenek – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a nyugdíjasok megélhetését a rezsicsökkentés, és több alapvető élelmiszer árának a befagyasztása is segíti.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy a választások közeledtével a baloldal megint csak ígérget az időseknek, ugyanúgy, mint a 2006-os kampányban.

“Gyurcsány akkor is fűt-fát ígért a nyugdíjasoknak, aztán elvett tőlük egyhavi nyugdíjat. Akkor tizenötször emelték a rezsit, a duplájára emelték az élelmiszerek áfáját, valamint bevezették az időseknek a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. A baloldal programja ma is ugyanez” – fogalmazott az államtitkár.

Hirdetés

Zsigó Róbert azt is mondta, a “kijelölt miniszterelnök-jelöltjük” minden nap elmondja, hogy a rezsicsökkentés, a 13. havi nyugdíj és az élelmiszerárstop “ostobaság”, és szerinte a vizitdíjat és a kórházi napidíjat nem kellett volna eltörölni.

Ha a baloldalon múlna, akkor nyugdíjprémium sem lenne, mert a gazdaságpolitikájukkal a gazdasági növekedést is veszélyeztetnék – hangoztatta az államtitkár.

Zsigó Róbert szerint Márki-Zay Péter arról is beszélt, hogy a baloldalnak az a jó, ha minél több idősebb szavazó hal meg a járványban, mert azzal szerinte a baloldalnak nagyobb az esélye a hatalomra.

Az államtitkár a Facebookon arra kérte az időseket, ne hagyják, hogy kihasználja őket a baloldal, mondván: az idősek megbecsülésében is előre kell menni, nem hátra.