CSALÁDI NYARALÁSON ESETT ÖSSZE HOLTAN A 4 GYERMEKES APA, SZÍVSZORÍTÓ SZAVAKKAL BÚCSÚZNAK SZERETTEI

A 45 éves Michael Grantet hétfőn kora reggel találták meg a spanyolországi Punta Ballena közelében. Azt gyanítják, hogy férfi egy éjszakai program közben vált el feleségétől, Leanne-től, és eltévedt, amikor a tragédia bekövetkezett.

A The Sun szerint Micheal feleségével és négy gyermekükkel, valamint más ír családokkal együtt Magalufban nyaralt. Úgy tudni, hogy egy családbarát üdülőhelyen szálltak meg, de a férfi elszakadt a csoporttól, és eltévedt. Nem sokkal ezután pedig egyszer csak összeesett.

Egy biztonsági őr riasztotta a helyi rendőrséget, miután egy helyi boltossal észrevették, hogy a férfi a földön fekszik. Annak ellenére, hogy a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, nem sokkal később halottnak nyilvánították a mentők.

Állítólag Michael holtteste több órán keresztül az utcán feküdt, mire észrevették. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Hirdetés

Egy helyi boltos így nyilatkozott:

Nem voltam itt, amikor a férfi meghalt, hajnali négy óra körül lehetett. Amikor reggel 8 óra körül munkába mentem, a teste még mindig a földön feküdt. Szörnyű volt.

Michael hirtelen halálhíre után rengetegen fejezték ki részvétüket a családjának. Szerettei szerint Michaelt jelenleg mélyen gyászolják és örökké szeretni fogják. Így hangzik a család nyilatkozata:

Mélyen gyászolja és örökké szereti őt összetört szívű felesége, Leanne, négy gyermeke, Kayley, Niamh, Shay és Sofia, illetve összetört szülei, Michael és Marie, testvérei, Jeannette, Deborah és Deirdre, és legjobb barátai, Brian és Alan. Mindig emlékezni fog rá és örökké szereti tíz unokahúga és unokaöccse, keresztgyermekei, nagybátyjai, nagynénjei, unokatestvérei, tágabb családja, rokonai, szomszédai és csodálatos barátai széles köre. Odaadása, szenvedélye és szeretete a gyerekek iránt mindenben megmutatkozott, amit tett. Mind egyetértünk abban, hogy hihetetlenül jó ember volt és különleges személyiség.

Hirdetés

A temetés részleteit még nem jelentették be, és azt sem közölték, hogy pontosan miben hunyt el az édesapa.