20 évi titok után derült ki – Ő Tóth Vera és Gabi édesanyjának fia…Nem fogsz hinni a szemednek ki ő


A Megasztárban együtt küzdő Tóth Vera és Mujahid Zoli az eltelt 20 év alatt gyökeres változásokon ment keresztül: szelídült a gondolkodásuk, és a csalódások sem kerülték el őket. Ám az egymásba vetett feltétel nélküli bizalmuk rendületlen maradt az évek alatt. Bár a tehetségkutató legelején egyáltalán nem kedvelték egymást, a Megasztár-házban megtört a jég. Zoli onnantól tudta, hogy Vera „az ő embere lesz”.

Bár a megasztár után teljesen új élet várt rájuk, mégsem engedték el egymás kezét. Ahogy azóta sem, immár húsz éve.

– A családom saját gyerekeként szereti Zolit, és ez már akkoriban is így volt.

Anyukám például a mai napig ‘pici fiamnak’ hívja.

Hirdetés

Már csak ezért sem fordulhatott volna elő, hogy elsodor minket az élet egymás elől – árulta el a Storynak Tóth Vera.

A két barát már húsz éve elválaszthatatlan egymástól és nemcsak a derűs pillanatokban, hanem komoly magánéleti kérdésekben is támaszkodhatnak egymásra. És akkor is őszinték, amikor az akkor, abban a pillanatban a másiknak fáj.

– Nekem voltak olyan baklövéseim, amikor fülig szerelmes voltam, és Zoli kendőzetlenül rémutatott, miért nem okés a csávó – vallja be Vera.

– Volt Verának olyan párja, akit egyáltalán nem kedveltem – helyeselt Zoli. – Ezért is örülök Vera választottjának, mert a férjét nagyon szeretem.

Hirdetés

Forrás