Lékai-Kiss Ramóna hosszú éveken keresztül szerepelt a Barátok Köztben, Szentmihályi Zsófia karakterét formálta meg.
2002-ben tűnt fel először a sorozatban és még 2018-ban is találkozhattak vele a nézők. Ramóna tehát már jó pár évvel a sorozat befejezése előtt búcsút intett a Barátok köztnek, ráadásul csatornát is váltott.
A TV2-nél leginkább műsorvezetői feladatokat lát el, ő vezeti például a Dancing With The Stars adásait. Nemrég őt választották a hölgyek között az év műsorvezetőjének a televíziós újságírók gáláján.
Ám a színészetnek sem mondott teljesen búcsút, hiszen 2023-ban feltűnt a TV2 Hazatalálsz című sorozatában, Trixit alakította.
A szériát nagyon szerették a nézők, így az már biztos, hogy második évad is lesz belőle. Most előkerültek azok a felvételek, amikor Ramóna először tűnt fel a Barátok köztben.
Ezek a felvételek 2002-ben, azaz 21 évvel ezelőtt készültek. Ma már sokak szerint kicsit ciki az egész:
@angieds82 Barátok közt-olasz nyelvlecke❤😄😄😄
♬ eredeti hang – angéla Mautner