Tóth Gabi nem tud leállni és kiteregette a szennyest Krausz Gábor előéletéről:

Tóth Gabi Ágai Kis András műsorában újabb kényes részletekről rántotta le a leplet, nem csak saját magával kapcsolatban.

A beszélgetésben szóba került Krausz Gábor is, és az énekesnő – nem túl elegáns módon – kiteregette a szennyest a séf zűrös múltjáról:

Így beszélt a erről Gabi: “Nagyon más filmet néztünk az életről, és emiatt voltak konfliktusaink. De nagyon bírtam a humorát meg azt, hogy ő törekedni akart arra, hogy jobb ember legyen.

Egy nagyon nehéz életből jött, nyilván ez nem titok, hiszen megírta a könyvében is, hogy azért nem volt könnyű feladatom nekem őt emberileg vagy érzelmileg úgy megerősíteni, hogy megtanulja, hogy mi az a szeretet egyáltalán vagy milyen az, hogy családban létezni.

Hirdetés

Nagyon magányosan élt, drogos múlttal és játékfüggő múlttal, úgyhogy ez egy nagyon nagy csomag volt, amibe beletörött a bicskám egy picit” – árulta el a részleteket az énekesnő Krausz Gábor előéletéről.

Arról is beszélt, ki döntött a válás mellett, ki mondta ki, hogy legyen vége a házasságuknak: „Én mondtam ki.

Többször kért, hogy adjak még egy esélyt, még egy esélyt, még egy esélyt, most majd más lesz, megváltozik, és akkor a végén az ember már… ahogy az esélyek fogynak, elfogy a lélek és az a gyereknek a rovására megy.

Azt mindenképp a gyerek szívja meg, akárhogyan nézzük. És azt viszont be kellett látni, hogy ez így nem jó. Viszont ami nagyon jó, hogy látom, hogy neki is jó, és boldog lett.

Hirdetés

Mert nekem fontos, hogy a gyereknek két kiegyensúlyozott szülője legyen, egy édesapja és egy édesanyja, akik szeretik a gyereket” – hangsúlyozta Tóth Gabi. Itt a teljes beszélgetést láthatod.