Aztak@va ! Most jött a hír!Gyerekek ezt már ne !Pokolian nagy a baj!1 perce bejelentette Rusvai az ÉV EGYIK LEGROSSZABB HÍRÉT! Ez bizony Téged is érint! >>

Rusvai szerint az új mutáció okozhatja a járvány ötödik hullámát Magyarországon!

Karikó Katalin is megszólalt a koronavírus új mutációjáról, az omikronról, ami már Európában is felütötte a fejét. Karikó az ATV Híradónak nyilatkozott bővebben arról, mi lesz akkor, ha új oltóanyagot kell gyártani a vírus új variánsa miatt. A tudósnő mellett pedig további szakemberek is megszólaltak.

Jó hírt jelenthet a Sinopharm-vakcinával oltottaknak az, amiről Boldogkői Zsolt molekuláris biológus számolt be a híradónak. Mint mondta, ugyan az omikron csökkentheti az mRNS-vakcinák hatékonyságát a tüskefehérje-mutációi miatt, azonban ez az elölt vírust alkalmazó vakcinákat kevésbé érinti – ide tartozik a kínai vakcina is.

Hirdetés

Hogyha egy olyan mutáció történik, ami elsősorban a tüskefehérjére korlátozódik, akkor ezeket az inaktivált vakcinákat ez kevésbé érinti. Tehát valószínű, hogy a relatív hatásossága a Sinopharm-vakcinának jobb lesz, mint a Pfizeré

– mondta, illetve azt is hozzátette, hogy a Szputnyik, Janssen és AstraZeneca vektorvakcináknál is új oltóanyag kifejlesztésére lehet szükség, ami két-három hónapba telne.

Rusvai Miklós virológus kijelentette a híradónak, hogy szerinte elképzelhető, hogy az omikron mutáció hozza majd magával Magyarországra a koronavírus ötödik hullámát.

„Ha ez valóban terjedőképesebb, akkor valamikor jövő év elején indíthatja a fertőzési hullámot, tehát elképzelhető, hogy a légzőszervi betegségeknek ebben a szezonjában – amely szeptembertől április végégig tart – is két járványhullámmal kell majd számolnunk; ugyanúgy, mint az előzőben” – mondta, illetve azt is kiemelte, ha elkezd terjedni az új mutáció Európán belül, akkor akár további szigorításokra, határzárra is szükség lehet.

Hirdetés

Vészesen közeledik a szupermutáns, Magyarország is leállította a légi forgalmat Dél-Afrikából

Csehországban és Németországban is találtak gyanús eseteket, az egészségügyi hatóságok az omikron névre keresztelt (a sajtóban korábban nű-variánsnak nevezett) koronavírus-mutációra gyanakodnak. Egyelőre még további tesztekre van szükség, hogy biztosan kijelentsék, jelen van a változat a két országban.

A cseh egészségügyi hatóságok délelőtt közölték, hogy gyanús eseteket találtak, ami miatt az omikron-variáns jelenlétére gyanakodnak. Ezt egyelőre nem bizonyították, további vizsgálatokat végeznek.

Kai Klose egészségügyi miniszter elmondta, hogy éjszaka több omikron-típusú mutációt fedeztek fel egy Dél-Afrikából hazatérő utazó szervezetében. Folyamatban van a vírusvariáns szekvenálása – írja a Portfolió.

A WHO aggódik

Az MTI korábban beszámolt arról is, hogy több tucat, koronavírussal fertőzött személy érkezhetett az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtérre Dél-Afrikából a KLM holland légitársaság két járatán. A tájékoztatás szerint most minden, pozitívnak tesztelt utast további szűrővizsgálatnak vetnek alá, hogy kiderítsék, vannak-e közöttük olyanok, akik a koronavírus új, omikronnak elnevezett dél-afrikai variánsával fertőződtek meg.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy az új, elsőként Dél-Afrikában kimutatott vírusvariánsnak 32 mutációját jegyezték fel a vírus tüskefehérjéjében, a kórokozó ama részében, amelyet a legtöbb vakcina imitál, hogy felkészítse a szervezetet a Covid elleni védekezésre.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) omikron-variánsként hivatkozott a mutációra péntek esti közleményében. Előzőleg csak a dél-afrikai szakemberek által jelzett B.1.1.529 kódként volt ismert. Ők számoltak be a héten a koronavírus új variánsáról, amely bizony ad okot az aggodalomra, legalábbis a WHO eddigi elemzése alapján.

Pánikszerűen bezártak az országok, már Európában is találtak egy esetet; összeszedtük, ami eddig tudható az omikron-variánsról.

Nálunk is tilos a beutazás Dél-Afrikából

Az új vírusváltozat terjedése miatt az Európai Bizottság pénteken azt javasolta a tagállamoknak, hogy állítsák le a légi forgalmat a dél-afrikai régióból. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szombaton bejelentette: Magyarország is megtiltja a beutazást a dél-afrikai országokból érkezők számára a koronavírus omikron-vírusvariánsa miatt.

Magyarország is csatlakozik a dél-afrikai régióból érkező légi közlekedés korlátozásához. Az Európai Unió Tanácsa november 26-án megvitatta az újonnan azonosított, B.1.1.529-es dél-afrikai variánsra adható lehetséges uniós válaszlépéseket

– olvasható a közleményben. Az ülésen megszületett javaslat szerint a dél-afrikai régióból érkező személyek esetében a nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozásáról és a korlátozás esetleges feloldásáról szóló „tanácsi ajánlás szerinti vészfékmechanizmust lenne érdemes alkalmazni” – tették hozzá.

A tagállamok egyetértettek abban, hogy szükség van a korlátozások bevezetésére. Az ülés résztvevői fontosnak találták, hogy az alábbi országokból érkező utasok esetében a tagállamok vezessenek be tesztelési és karanténkötelezettséget:

  • Botswana,
  • Szváziföld,
  • Lesotho,
  • Mozambik,
  • Namíbia,
  • a Dél-Afrikai Köztársaság és
  • Zimbabwe.

A hazai intézkedések előkészítése megkezdődött, a módosított kormányrendelet megjelenése a mai napon várható.