A brutális hidegfront után ilyen idő tart Magyarország felé. Itt vannak a részletek:

Vasárnap délután

Délután erősen felhős, borult lesz az ég, a Dunától keletre eső tájakon számíthatunk esőre, záporesőre, egy-egy zivatar is kialakulhat. A középső országrészben mérsékelt, míg a Dunántúlon és északkeleten élénk lesz a légmozgás.

A legmagasabb hőmérséklet +9 és +16 fok körül alakulhat.

Vasárnap estétől – hétfő reggelig

Hirdetés

Éjszaka folyamán a Dunántúlon már csökken a felhőzet. A Dunától keletre eső tájakon számíthatunk esőre, záporesőre. Mérsékelt, északkeleten élénk lesz a légmozgás.

Hajnali órákra a minimum hőmérséklet -1 és +7 fok köré csökkenhet.

Hűvös idő elszórt záporokkal

Vasárnap nyugaton számíthatunk több napsütésre, máshol sok felhő lesz az égen, és időnként eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat, illetve apró szemű jég is eshet. Élénk, erős, kezdetben helyenként a Dunántúlon viharos lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalra a szélcsendesebb északi és alföldi tájakon foltokban pára, köd képződhet. Kora reggel -2 és +6, délután 9 és 18 fok között alakul a hőmérséklet, nyugaton, északnyugaton marad hűvösebb az idő.

Hétfőn nyugaton, északnyugaton és délnyugaton várható a szárazabb az idő, és több napsütésre is ezeken a tájakon számíthatunk. Máshol erősen felhős, borult idő lesz a jellemző, és többfelé eső, zápor is kialakulhat. Elsősorban nyugaton, északnyugaton és északkeleten lesz élénk, olykor erős az északias szél. Hajnalban a derültebb, fagyra érzékeny helyeken gyengén fagyhat, majd napközben mindössze 9 és 14 fok közé melegszik a levegő.Kedden felhős, borongós időben lesz részünk, többfelé várható eső, zápor. Élénk, erős lesz a keleti-északkeleti szél. Nyugaton, északnyugaton és északon csak 9 és 15, máshol 16 és 20 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.

Hirdetés

Szerdán sok felhő lesz felettünk, és a szeles időben többfelé kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarra is. A délután második felében egyre nagyobb területen csökken a csapadékhajlam. Nyugaton és északnyugaton csak 7-10, máshol 11-18 fokot mutathatnak a hőmérők. Csütörtökön helyenként zápor, néhol zivatar még kialakulhat, de már többfelé süthet ki hosszabb időszakokra nap. Szeles időre, 8 és 15 fok közötti maximumokra van kilátás.