Nincsenek szavak: Katona Klári elvesztette élete szerelmét

Hat éve hallgat fájdalmáról a zseniális magyar énekesnő.

Katona Klári magánéletéről szinte senki nem tud semmit, még a legnagyobb rajongói sem. Magyarország egyik legnépszerűbb énekesnője szinte minden interjúkérést visszautasított, nagyon ritkán adott interjút, azt mondta, énekel, és az emberek a hangjára és a művészetére legyenek kíváncsiak – írja az Újságmúzeum.

„Rengeteg kérdezővel találkoztam. Nem csak válaszolni, kérdezni is megtanítottak. Ők, akik a legtöbbször igazi érdeklődés híján csak érdekességet akartak tőlem, hogy ők érdekesnek látszhassanak. Azt végtelenül kevésnek tartom” – írta az énekesnő önéletrajzi könyvében.

Hirdetés

De csodálatos szerelem alakult ki közte és a világhírű jazz gitáros, Babos Gyula között. Csak a 2019-ben megjelent könyvéből derült ki, hogy miután saját gyermeke nem született, 48 évesen titokban örökbe fogadott egy kislányt – folytatja az Újságmúzeum.

„Talán még sosem mondtam el senkinek, kislányként mennyiszer álmodoztam magamról áldott állapotban. Rengetegszer elképzeltem, milyen leszek majd, amikor kisbabát várok. Hogyan is gondolhattam, hogy egyszer mindez elmarad, és egy napon egy kétéves és nyolc hónapos kislány érkezik az életembe, hogy attól kezdve anya-gyerek viszonyon osztozzunk. Hogyan? Egyedin. Előzmények nélkül. Könyvszerű-szabadon. Új helyzetem első hónapjainak eltelte után azt kívántam, bárcsak mindazoknak lenne egy úgynevezett nem saját gyermekük, akiknek adatott édes, saját. Egy nem saját gyerek esetében ugyanis van előtörténet. Ezt sosem lehet figyelmen kívül hagyni. Ahhoz képest kell bizalmat építeni, szeretni, biztonságot adni, kérdezni, tanítani, adni. Anya-meleget, ha kell” – írta az énekesnő a könyvében.

Hirdetés

Az élet így kárpótolta őt saját gyermekéért, aki soha nem született meg. 2018-ban azonban még jobban bezárultak az élete ablakai, amin már nem lehetett átesni: elvesztette élete szerelmét, Babos Gyulát. És ahogyan korábban, úgy most sem beszélt Katona Klári a gyászáról, fájdalmáról.