Kiderültek az árak! Minden konkurencáit elsöprő árakkal jön Magyarországra az orosz áruházlánc! Ha megnyitnak, onnantól mindenki csak ott fog vásárolni! Figyeljék csak:

„Három éven belül 200 üzletben 700 millió eurós forgalmat szeretnénk elérni Magyarországon” – ez olvasható abban az emailben, amit a haszon.hu szerzett meg, és amely arról tájékoztat, hogy a Mere szupermarket-hálózat mostantól Magyarországon is elérhető lesz. A levelet egyébként az orosz diszkontlánc képviselői a potenciális üzleti partnereiknek küldték szét még február végén.

A társaság ebben ambiciózus terveket vázol fel, így például „az elkövetkező év” során 20 üzletet nyitnának Budapesten és az agglomerációban. A haszon.hu emlékeztet, hogy az orosz kiskereskedelmi láncot 2009-ben alapították, azóta 20 országban mintegy 2500 üzletet működtetnek. Akárcsak az Aldi vagy a Lidl, a Mere is úgynevezett hard diszkontlánc, azaz a termékeket alacsony árakon kínálja a vevőinek. Az átlagosan 1000 négyzetméteres üzletei meglehetősen spártai berendezésűek, termékeiket dobozokból, raklapokból kínálják vevőiknek. A haszon.hu által megszerzett e-mailjükben azt ígérik, hogy az áraik a piaci átlagnál 20 százalékkal alacsonyabbak lesznek.

– „A gyártókkal való közvetlen együttműködés, a szigorú költségellenőrzés és a minimális kereskedelmi felár miatt.” A portál emlékeztet, hogy 2022-ben a Mere az orosz-ukrán háború miatti szankciók és az annak nyomán fellépő ellátási nehézségek miatt kénytelen volt bezárni osztrák, belga, francia, német, spanyol és brit üzleteit. Azóta Belgiumban újra próbálkoznak MyPrice néven. A német Lebensmittel Zeitung tavaly szeptemberben úgy értesült, az orosz diszkontlánc nem mondott le teljesen Európáról, csupán most Kelet-Európára koncentrál, ahol a kiskereskedelmi piac fragmentáltabb és az ellátás zökkenőmentesebb – írja a haszon.hu.