Ennyi pénzből kénytelen megélni Varga Judit lemondása után

A Közép-európai Akadémia továbbra is számít rá.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter szombaton bejelentette, visszavonul a közélettől, lemond pozícióiról.Varga országgyűlési képviselőként és az európai ügyek parlamenti bizottságának elnökeként havi bruttó 2,6 millió forintot keresett, de a friss vagyonnyilatkozata szerint még egy helyről származik rendszeres jövedelme: havonta

több mint 1 millió forintot kap a Közép-európai Akadémiától

„tudományos-kutatási és oktatói tevékenység” címén – írja a Telex.

Hirdetés

A lap kérdésére az akadémia azt válaszolta, hogy Varga „mentori feladatokat végez és előadásokat tart az akadémiánál, melynek célja, hogy az európai uniós jog területén szerzett elméleti és gyakorlati tapasztalatai közvetítésével elősegítse az akadémia tudományos-kutatói tevékenységét, továbbá a Junior Programban részt vevők szakmai mentorálását”. Vargára a közéleti visszavonulása után is számít az akadémia. Kérdés persze, hogy ő óhajt-e élni az opcióval. Varga Judit a vagyonnyilatkozata szerint is elvált
A tavaly még igazságügyi miniszterként tett vagyonnyilatkozatához képest Varga Judit legfrissebb dokumentumából az derül ki, hogy a tavaly bejelentett válása időközben már le is zárulhatott, hiszen a korábban felerészben tulajdonolt balatonhenyei családi ház és egy ottani telek is immár teljes egészében a képviselő birtokába került, miután – mint a vagyonnyilatkozatából kiderült – áprilisban megszűnt a házastársi vagyonközösségük. Ugyanakkor – feltehetően ugyanezen okból – kikerült a felsorolásából két fővárosi, XII. kerületi lakás és egy garázs is. „Eltűnt” Volvo kocsija és Yamaha pianínója is. Mesterhegedűje viszont még megvan.

Összesen 60 millió forintnyi jelzáloghitellel tartozik, és tavaly április 20-án felvett ötmillió forintnyi családi kölcsönt is.

Kuratóriumokban már nem tag, de több mint egymillió forintnyi fizetést kap tudományos-kutatási és oktatói tevékenységért a Közép-Európai Akadémiától.

Forrás

Hirdetés