Döbbenetes részletek: egykori munkatársa leleplezte az agresszív, önimádó Magyar Pétert

Magyar Péterben mindig volt egy erős frusztráltság, hogy miért nem ő a miniszter – ezt mondta az Igazságügyi Minisztérium volt munkatársa a Mandinernek. Az agresszív exférjről elmondták, folyamatosan Varga Judit érdemeit próbálta kisebbíteni, és úgy beállítani, hogy mindent, karrierjét általában is neki köszönheti.

A Mandiner felvette a kapcsolatot Varga Judit egyik neve elhallgatását kérő volt kollégájával, aki közvetlenül a miniszter mellett dolgozott. Mielőtt a forrás elvállalta volna a munkát , már figyelmeztették arra, hogy vigyázzon Magyar Péterrel, biztosan mindenbe bele akar majd szólni, mert nehezen viseli, hogy a felesége többre vitte, mint ő, ráadásul a pár házassága is meglehetősen viharos, nem viselkedik szépen a feleségével.Pétert úgy írták le nekem, hogyha meghalna egy barátja, csak azért menne el a temetésére, hogy a sír felett ugráljon, és válogatott szidalmakkal becsmérelje az elhunytat, amiért idő előtt halt meg és nem járta ki neki, amit kért”

– fogalmazott a forrás, majd hozzátette, mivel a felettese az igazságügyi miniszter volt, csak rá kellett hallgatnia, ezért igyekezett Magyart minél távolabb tartani magától.Mindenki tudta, hogy Magyar nem egy könnyen kezelhető illető, hirtelen csattan, mindenkit kiszekíroz maga körül, és úgy képzeli, mindenkinél mindent jobban tud”

– tette hozzá.

Hirdetés

Széles körben tudható volt, hogy az ellenzék új felfedezettje és Varga Judit házassága viharos volt. Szavai szerint egyértelmű, hogy ezért elsősorban a gyenge mentális állapotú Péter felel. Ez forrásunk számára két héttel munkába állását követően vált teljesen egyértelművé, mikor az egyik reggel Varga Judit beérve az irodába lelkileg érzékelhetően magán viselte a családi történeseket.Látszott, hogy feldúltan, otthoni heves veszekedésből érkezik, és egyből elkezdte sorolni, hogy a férje milyen válogatott szidalmakkal próbálta ismét megalázni”


– mondta a forrás, aki szerint Magyar folyamatosan Varga Judit érdemeit próbálta kisebbíteni, és úgy beállítani, hogy mindent, karrierjét általában is neki köszönheti, nem pedig saját tehetségének és rátermettségének. „Péterben mindig volt egy erős adag frusztráltság, a tekintetben, hogy miért nem ő lett a miniszter, éppen ezért próbálta Varga Judit miniszterségét úgy értelmezni, mintha ez kicsit rá is vonatkozna. Ez Juditnak is nagy küzdelem volt” – tette hozzá.

Kiemelte, nem véletlen osztotta meg minden volt kollégája Varga Judit emlékezetes, családon belüli erőszakkal kapcsolatos videóját, mert bár ezt senki nem kérte, de az évek során azt látták a miniszteren, hogy a mindennapjai hasonló körülmények között telnek, és így közvetetten az övéik is. Állítása szerint számtalan olyan eset is volt, hogy a szolgálati autóban, telefonálás közben is, a telefonból kihallatszódva Magyar finoman sem helyénvaló módon beszélt Varga Judittal, becsmérelte, szekírozta. Informátoruk közölte azt is, hogy Magyar folyamatosan a miniszter önbecsülését próbálta tönkretenni – csak a miniszter lelkierején múlott, hogy ez nem sikerült.Ez az, amit mi is megéltünk Varga Judittal együtt”

– mondta.

Hirdetés

A korábbi igazságügyi miniszternek a volt munkatárs szavai szerint nem véletlenül volt az áldozatsegítés a szívügye. Mikor 2019-ben átvette a tárca vezetését, három áldozatsegítő központ létezett hazánkban, ahova tudtak fordulni a családon belüli erőszakot elszenvedők. Varga Judit miniszterségének végére lett ezekből 17. A volt munkatárs arról is beszélt, hogy szintén a miniszter lelkierejét mutatja, hogy az olyan egyeztetéseket is profin tudta megcsinálni, amikor a szakértők a lelki párkapcsolati erőszakról beszélve nagyon hasonló eseteket említenek ahhoz, ahogy Magyar Péter viselkedett vele.Péternek van egy kifejezetten terhes, konfliktusos személyisége, sokszor járt be a minisztériumba és ez mindenki számára kifejezetten idegesítő, feszélyező volt”

– jelezte.

Informátoruk elmondta, sok mindent elárul a politikai babérokra törő sértett exférjről, hogy többször is előfordult olyan, hogy egy rendezvényre, ahol sok magas beosztású ember megjelent, Magyar mindenképp kikönyökölte, kikönyököltette magának, hogy részt vehessen ezeken, még akkor is, amikor mások nem vittek, nem vihettek a házastársakat, de Varga Juditra tekintettel végül ezt megengedték neki.Magyar akkor is ott akart lenni az első sorban”

– tette hozzá.

Forrásuk szerint már korábban is felvetődött Varga Juditban, hogy elváljon Magyartól, ám ezt akkor azért nem tette meg, mert azon felül, hogy nagyon szereti a gyermekeit, akiknek az lenne a legjobb, ha egy teljes családban nőnének fel, félt attól is, hogy mivel korábbi párjának kiszámíthatatlan a természete, vajon mit lépne a válás hírére. Megtudták többek között azt is, hogy amikor megkezdődött a minisztériumi munka Varga Judit kinevezésekor, Magyar egyből „megpróbált odafigyelni arra, mit csinál a sajtóosztály. Közvetlenül is”.

Az volt az érzésünk, hogy ez volt az alku, hogy a minisztériumi sajtóra Magyar ráláthat, hogy érezze, hogy ő is fontos”

– közölte.