Idén nyáron is indít járatot a MÁV az Adriára – ennyibe kerülhet a jegy

A múltban a magyarok egyik kedvenc tengerparti járata volt az Adria InterCity – most kiderült, hogy mennyiért lehet utazni vele idén.

Már 49 eurótól kaphatóak a jegyek az Adria InterCity járatra, amely idén nyáron is segíti eljutni a tengerpartra a nyaralni vágyó magyarokat, írja a MÁV sajtóközleményében. A szállodavonaton a Budapest és Split közötti 789 kilométeres táv nagy részét akár át is lehet aludni. 

Hozzátették: „Valamennyi fülkénk légkondicionált, és konnektorokkal is felszereltek. A vonaton az út során folyamatosan nyitva tartó étkezőkocsi található”, ahol vacsorázni is lehet.

A vonat csak fekvőhelyes és hálókocsikkal közlekedik, amelyek kizárólag adott napra érvényes jeggyel, helyjeggyel vehetők igénybe. A menetjegyek már megvásárolhatók az Elvira (jegy.mav.hu) oldalon, valamint a MÁV-START és a GySEV nemzetközi menetjegyeket árusító pénztáraiban.

Hirdetés

Emlékeztettek, hogy tavaly minden korábbinál többen vették igénybe a szolgáltatást: több mint 13 ezren utaztak vonattal a horvát tengerpartra. Az Adria InterCity Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. A vonat a Keleti pályaudvarról 18:45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd a Dinári-hegységben a tengerszint felett közel 900 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, Splitbe, ahová 9:49-kor érkezik.

A vonat visszafelé Splitből 17:54-kor indul, Budapestre másnap 9:35-re érkezik. Az Adria IC-re Budapesten (Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve hazafelé leszállni.