Dobta az RTL Sebestyén Balázst – ÍME az indok

Sikerműsor tér vissza az RTL képernyőjére, de sem Sebestyén Balázs, sem pedig Vadon Jani nem kap benne szerepet. Megszólalt Kolosi Péter.

Kolosi Péter nemrég adott interjút, amiben lerántotta a leplet a televíziós csatorna 2024-es terveiről. Nem túlzás, dörzsölhetik a kezüket a nézők.A vezérigazgató-helyettes és programigazgató arról beszélt, hogy idén érkezik a Drága örökösök következő és egyben utolsó évada. De az eddig kizárólag az RTL+-on látható Apatigris (Scherer Péter parádés alakításával) harmadik, illetve a Mellékhatás második évada is a képernyők elé szegezhetik a rajongókat.

Kolosi Péter beszélt még néhány nagy dobásról
Visszatérnek régi, nagy sikerműsorok is. Ilyen például a másfél évtizedet pihenő Kalandra fal!, ami. Kolosi Péter elmondta hogy ezúttal biztosan nem Sebestyén Balázs és Vadon Jani vezeti majd a show-műsort. Ebből a műsorból tehát dobta a Rádió1 műsorvezetőjét a csatorna. De hogy kik lehetnek akkor az új műsorvezetők? Nos, az ő kilétüket (vagy kilétét) egyelőre nem fedte fel. Nekünk rögtön Majka neve ugrott be, aki hosszú évek után visszatért az anyacsatornájához.

Emlékezhetünk, hogy Majoros Péter a Való Világban tűnt fel.

Hirdetés

És ha már VV… Idén nyáron elstartol a 12. évad is. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy a Coolon összefoglalókban követhetik nyomon a villalakók életét a nézők, míg az RTL+-on 24 órás streamben kukkolhatják a kedvenceiket – írja a Sorozatwiki.

És még egy nagy dobás maradt a végére. Kolosi Péter bejelentette, hogy három évnyi szünetet követően visszatér az Álarcos énekes is, ami csakúgy, mint korábban, hétvégente szórakoztatja majd a nézőket.

Forrás