Ma a szegedi Tescoban ez az idős házaspár állt előttem a kasszánál és sírt! Mikor rájöttem az okára, én is könnyezni kezdtem, majd Ezt tettem! Sajnos nem egyedi az eset!!

Ma egy nagyon szomorú esemény történt velem, amit muszáj megosszak veletek! A Szegeden a Tescoban vásároltam a mai vacsorának valót. Rakott krumplit szerettem volna főzni. Ehhez meg is vettem a hozzávalókat, ( még egy kicsit többet is ) majd a kasszához érve, a sorban előttem ez az idős házaspár állt. Nem sok termék volt a kis kosarukban, csak épp a legszükségesebb alap dolgok. Kenyér, tej, liszt, cukor, ásványvíz, 2-3 fajta felvágott ( pár deka ), 1-2 konzerv, amit láttam. De semmi luxus cikk. Amikor ők kerültek sorra a kasszás hölgy lehúzta azt a pár terméket, majd közölte velük, hogy a végösszeg 2650 Ft lett.

Ekkor összenéztek, elővette a hölgy kis kopott pénztárcáját, kutatott benne és láttam, hogy közben könnyes lett a szeme. Hallottam, ahogy a bácsika mondta a feleségének ” Nem baj, visszavisszük! ” és rámutatott a tejre, meg a lisztre. Ekkor már az idős nénike sírt.[ ]

Odahajoltam és megkérdeztem, hogy mi a baj, segíthetek-e valamiben! Azt mondták, sajnos nincs elég pénzük, hogy kifizessenek mindent, amit a kosárba tettek. Eddig futotta a nyugdíjuk. Amikor ezt mesélte, már a bácsika és én is a könnyeinkkel küzdöttünk.

Azonnal kifizettem a fennmaradt összeget, ami nem volt egész ezer forint és még adtam nekik pluszban ötezer forintot, ezzel is talán kicsit könnyebbé téve a várakozást a következő nyugdíj osztásig. Természetesen először nem akarták elfogadni de nagy nehezen rá tudtam őket venni, hogy tegyék el a pénzt. Nagyon szépen megköszönték és kézen fogva, elsétáltak!Nem a magam dicsőítésére meséltem el, hanem azért, hogy néhány problémára felhívjam a figyelmet bizonyos emberek számára!Köszönettel:Hlavati Eszter

Hirdetés