IGEN, valóban Ő az! Megmutatta titokzatos, francia férjét Orosz Barbara – ÍME

Végre közös fotót mutatott vele.

Mint már megírtuk, egy francia szívtiprónak, Flornak mondta ki az igent – háromszor is – Orosz Barbara.

A szerelem dúl, bár a szépséges műsorvezető csak ritkán látja férjét, legfeljebb kéthavonta találkoznak.”A harmadik esküvőnk után a férjem a világ egy távoli pontján megkezdte hároméves kiküldetését. Ez még, ugye, két és fél évig tart, ezután pedig Magyarországon élünk majd ketten együtt. Itt lesz a bázis, innen megyünk majd ide-oda” – nyilatkozta még kapcsolatukról januárban a Mokka műsorvezetője.

A TV2 sztárja nagyon várja már, hogy férjével együtt élhessen, nemrég a Balatonon vettek egy álomházat, ahová hamarosan beköltöznek. „Ezen az éjszakán egyikünk sem tudott aludni, szinte láttuk magunkat a házban, a hatalmas kertben tevékenykedni, hiába aludtunk más-más országban, mindketten azon pezsegtünk, hogy minket hív az a ház” – mesélte.

Hirdetés

Most pedig a Mokka szépséges műsorvezetője megmutatta – ha az arcát nem is – a férjét, és nosztalgiázott egy kicsit az esküvői képpel.

„Egy éve ezen a gyönyörű márciusi napon lettem az Övé erre az életre” – írta a fotó alá.

Forrás