Most érkezett a megrendítő hír! Lövések dördültek Szolnokon, nagy erőkkel vonult ki a rendőrség

Egy fiatal miatt kellett a rendőrségnek intézkedniük.

Délben Szolnokra riasztották a rendőrséget egy középiskolás diák miatt. A fiatal négy barátjával indult kocsikázni, egyikük egy tartályból zselés lövedéket kibocsátó játékfegyvert is magával vitt. 

Ezzel a fegyverrel lövöldözött a fiatal / Fotó: Police.hu

Rendőrségi információk szerint a kocsi hátsó ülésén helyet foglaló fiú gondolt egyet, és a leengedett ablakon át több esetben hátba lőtt egy munkáját végző kerékpáros postást. A gyanúsítottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett miatt kihallgatták. 

Hirdetés

A bűnügyesek a játékfegyvert kutatás során megtalálták, lefoglalták. A fiú azzal próbált védekezni, hogy céltalanul lőtt ki az ablakon, és véletlenül találta el a postást. Amikor interneten olvasta, mi történt a postai alkalmazottal, azonnal szólt édesanyjának és önként jelentkezett a rendőrségen – írja a Police.