„Mokkát soha nem nézek, főleg hogyha benne vagy” – Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, keményen beszóltak Istenes Lászlónak – Videó

Ezt nem tette zsebre a műsorvezető. Parázs hangulat alakult ki a stúdióban.

Már csak néhány napot kell várniuk a nézőknek és folytatódik a TV2 népszerű zenés műsora, a Mutasd a hangod!. A produkciónak ezúttal Kovácsovics Fruzsina lesz a vendégeszereplője.

Ennek kapcsán pedig ma reggel az énekesnőt behívták a TV2 reggeli műsorába a Mokkába, ahol többek között Istenes László is kérdezte őt. A beszélgetés elején a műsorvezető nekilátott Kovácsovics Fruzsi cukkolásának. Az énekesnő be sem fejezhette azt a gondolatmenetét, hogy miért örül a zenés műsoros megkeresésnek, Istenes László helyette fejezte be a mondatát:

Hirdetés

…hát, gondolom, a bevétel miatt.

Azonban a csipkelődésnek itt még nem volt vége, a műsorvezető megjegyzésére így reagált Kovácsovics Fruzsi:

− Kevés műsort nézek, az az igazság, a Mokkát soha, főleg hogyha benne vagy… – mondta az énekesnő, majd megjegyezte, hogyha meglátja a beharangozóját, akkor biztos nem!

Istenes László és Kovácsovics Fruzsi a beszélgetés alatt végig ugratták egymást. Később azonban sikerült komolyra fordítani a szót. Ekkora az énekesnő elárulta a Mutasd a hangod! az a műsor, amit mindig végignéz a kanapéján ülve, ezért is örült, hogy élőben szerepelhetett benne. 

Hirdetés

forrás