Tóth Gabi végre kimondta: ez ejthette a legnagyobb sebet a házasságában

Sok víz lefolyt a Dunán, amióta Krausz Gábor tavaly bejelentette, hogy vége a házasságának. Egy közleményben, amiben arra is célzott: bizony egy harmadik áll a háttérben. Ám Tóth Gabi, aki szinte azonnal közellenséggé vált, mégis még mindig magyarázza a bizonyítványát… Pedig azóta elváltak és már az elhagyott férj is szerelemben él a táncosnő Mikes Annával. Gabi pedig a szintén táncos Papp Máté Bencével, akire Gábor célzott abban az ominózus posztban.

Azért kicsit ő is hibázott…

Ágai Kiss András Mutasd magad! című műsorában Gabi most is arról beszélt hosszasan, hogy nem az új szerelem miatt lett vége a házasságának. Elmondása szerint akkor még csak ismerkedős fázisban voltak Mátéval, még csak nagyokat beszélgettek. Ettől függetlenül egy ideje már nem működött jól a házasságuk, ami nem volt titok,

bár egészen képet mutatott magukról a nyilvánosság előtt.

Ez okozta a legnagyobb sebet

Gabi arról is beszélt, hogy ő tanította meg volt férjét, kislánya apját szeretni, családban létezni – mert addig nagyon magányosan élt. Ám kiderült: ez neki is túl nagy csomag volt, amibe beletört a bicskája. Ám a kommenteket olvasva, azzal, hogy rossz színben igyekszik feltüntetni Krauszt, pont az ellenkező hatást éri el.

Hirdetés

Tóth Gabi beszélt arról is, hogy

a házassága alatt idegileg teljesen kimerült, és a pánikbetegsége is visszatért, a szervezete így jelezte, hogy nem boldog.

El is ment egy hétre rehabilitációs kúrára, vitaminokat szedett, és a vizsgálat után kiderült, nincs egészségügyi problémája. Ezután majdnem egy évig járt pszichológushoz, de ma már sokkal jobban érzi magát. Gabi arról is beszélt, hogy ő tanította meg volt férjét, kislánya apját szeretni, családban létezni – mert addig nagyon magányosan élt.

Hirdetés