Hátborzongató, ami kiderült. Zámbó Jimmy és Berki Krisztián halála között találtak összefüggést

Bár már örök nyugalomra helyezték a 41 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztiánt, a mai napig kérdéses, mi okozhatta a halálát. Egyes feltételezések szerint szándékosan vetett véget az életének, a családja viszont biztos benne, hogy egészségügy problémái miatt hunyt el ilyen fiatalon. Talán már sosem derül fény az igazságra, és örök találgatások veszik körül a sztár halálát úgy, ahogy a 21 évvel ezelőtt elhunyt Zámbó Jimmyét is – írja a Star magazin.

Hátborzongató, hogy mennyi hasonlóságot lehet felfedezni a médiasztár és a királyként emlegetett énekes élete és halála között. Mind a ketten panelben nőttek fel, és már gyerekkoruktól kezdve arról álmodoztak, hogy egyszer majd sikeres és népszerű emberek lesznek, akiket az egész ország ismer majd. Ezt az álmukat valóra is váltották.

De nemcsak az életük, hanem váratlan tragikus haláluk között is sok a párhuzam. Mindketten túl a negyvenen hunytak el rejtélyes körülmények között, hátrahagyva kisgyermekeiket, feleségüket és az édesanyjukat.

A lap megkereste Frabato mágust, aki elmondta, hogy szerinte mind a két sztár ugyanazokkal a problémákkal és nehézségekkel küzdött.

Hirdetés

– Jól ismertem őket, és kísértetiesen hasonló volt az életútjuk. A hétköznapokban ugyanazokkal a problémákkal kellett megküzdeniük. Mind a kettőjüknek válságba került a házassága, anyagi gondjaik adódtak, nem találták a helyüket a világban, és az erős médiajelenlétük miatt rengeteg támadást kaptak. A sok probléma és őrlődés pedig folyamatosan rombolta a fizikai és mentális egészségüket. Hiába voltak sikeresek, lelkileg teljesen tönkrementek – magyarázza a lapnak az ismert ősi mágus, aki azt is elmondta, hogy Jimmynek és Zámbó Krisztiánnak is hosszú élete lehetett volna.

– Mind a kettőjük életvonala nagyon hosszú volt, de látható volt benne egy törés, ami a ciklusváltáskor következett be. Negyvenkét éves kor körül lezárul egy hétéves ciklus, ami hatalmas változásokat hoz. Ők ezt nem tudták jól kezelni, ennek pedig sajnos visszafordíthatatlan következményei lettek.