Kitálalt Novák Katalin rokona. Döbbenetes dolgot állít:

Nemcsak az országot, hanem Novák Katalin családját is megosztotta a kegyelmi botrány, ami miatt lemondott a tisztségéről.

Moldova György özvegye, Palotás Katalin anyai ágon a lemondott köztársasági elnök, Novák Katalin rokona. A Blikknek sikerült beszélnie a 2022-ben elhunyt író özvegyével, aki kijelentette,

óriásit csalódott a volt államfőben.

„Hogyan volt képes kegyelmet adni egy ilyen ocsmány, gyomorforgató ügy jogosan elítélt szereplőjének? Okos, csinos nő, aki ezzel cserben hagyta azokat is, akik nemcsak aláírógépet, hanem igazi köztársasági elnököt láttak benne” – mondta Palotás, és hozzátette, legutóbbi beszélgetésükön, egy családi rendezvényen még az is szóba került, hogy esetleg segíti majd valamilyen formában a köztársasági elnök munkáját.

Hirdetés

„Kati pontosan tudja, mi a véleményem az általa is szolgált rendszerről. Ezt mindig tiszteletben tartotta. A leváltása óta nem beszéltünk, de a családunkban is sokan fordultak el tőle. Nem akarom mentegetni, de az ő hibás döntésében óriási szerepe lehet Balog Zoltán püspök úrnak is”

  • jelentette ki Palotás Katalin.

forrás