MOST ÉRKEZETT! HIVATALOS! Bejelentést tett az új magyar hadügyminiszter a sorkötelezettségről! EZ már nem vicc, sokakat érint!

Bejelentést tett az új hadügyminiszter a sorkötelezettségről. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter-jelölt parlamenti meghallgatásán elmondta: minisztersége egyik legfontosabb feladata a tartalékos haderő átalakítása lesz.

Az ország fegyveres védelme kicsi gyermekkora óta az élete része, hiszen katonacsaládból származik, ahol négy tábornok is volt, és még a mohácsi vész idejéről is tud neves felmenőket említeni – mondta el Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter-jelölt a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai meghallgatásán – írja az Index. A volt londoni nagykövet, aki korábban a Századvéget is vezette, meghallgatásán hangsúlyozta: a következő évtizedben a biztonsági kihívások az életünk szerves részét fogják képezni. Sőt, szerinte a honvédelem lesz az egyik legfontosabb terület a következő években. Éppen ezért meggyőződése, hogy erős, magabiztos, harcképes magyar hadsereget kell felépíteni, ezért határozott célja a haderőfejlesztési program folytatása.

Ez jelenti a katonáink létszámának bővítését, (nőkkel és férfiakkal egyaránt), a felszerelés színvonalasabbá tételét, illetve a honvédségen belüli karrierlehetőségek biztosítását – mondta. Képviselőtársai kérdéseire válaszolva többek között elmondta, minisztersége egyik legfontosabb feladata a tartalékos haderő átalakítása lesz. Például ha valaki nem szeretne egész életében hivatásos katona lenni, vagy akár tanulóévei alatt kapna tartalékos kiképzést, neki erre is legyen lehetősége. Forrás: index.hu