Kibékültek Tápai Szabiánáék! „Végre kezd olyan lenni a viszonyunk, amilyenről mindig is álmodtunk”

Örömteli hírek érkeztek Tápai Szabina és családja köréből. „Végre valóra vált az, amiről mindig is álmodoztunk a kapcsolatunkkal kapcsolatban” – mondta Szabina. Testvére, Andi, nemrég a Viasat 3 párkereső show-jában, a Szingli vagy Svindli-ben próbálta megtalálni a szerelmet, ami óta jelentős változásokon ment keresztül az életében.

A show alatt Andi ismét kapcsolatba került a kereszténységgel, köszönhetően Dejannak, akivel a műsor során ismerkedett meg.

„Ráadásul ő is pont abba a gyülekezetbe járt, ahová korábban többször is invitáltak. Ezt nagyon erős jelnek éreztem, és ezúttal el is jutottam. Tavaly júliusban vettem részt az első istentiszteleten, ahol katartikus élményben volt részem. Igazi fizikai és szellemi kapcsolatot létesítettem az Úrral, éreztem a jelenlétét. Láttam, éreztem, hogy milyen hibákat vétettem, mások milyen gyötrelmeket okoztak nekem. Mérhetetlen fájdalom, bűnbánat volt rajtam, majd amikor lelkileg megtisztultam, olyan szeretetet, békességet éreztem, amihez foghatót még soha nem tapasztaltam. Végül megszólított az Úr, és azt mondta, ’meg kell bánnod vétkeidet, és megbocsátani mindenkinek. (…)

Szabival korábban nem voltunk túl jó testvérek, teljesen más a természetünk. Ő egy cserfes, pörgős, csaj, én sokkal nyugodtabb, intellektuálisabb természet vagyok, még ha a külsőm másról is árulkodik – ismeri el Tápai Andrea. – Apuval pedig idővel kissé eltávolodtunk egymástól, mert az volt az érzésem, hogy neki csak Szabi van, mivel ő a híresebb, sikeresebb, én pedig amolyan másodhegedűs vagyok a családban. Sokáig harcoltam ű[ ]

Hirdetés

Az élmény hatására Andi szívébe béke költözött. „Először apukámmal rendeztem a kapcsolatomat. Elmondtam neki, mennyire szeretem, hogy nagyon sajnálom az elvesztegetett időt. Szabival is végre kezd olyan lenni a viszonyunk, amilyenről mindig is álmodtunk, mert már más szemmel nézek rá. Lettek közös témáink, minden vasárnap együtt vagyunk, és helyreállt a béke közöttünk – érzékenyül el. – Mindenesetre én mindennap imádkozom a családomért!”