Most jött a szomorú hír Fodor Zsókáról

A 81 éves színésznő egy keserédes interjúban beszélt Palik Lászlónak arról, hogy az utóbbi időben bizony sokat foglalkoztatja a halál gondolata. Hogy ha ne adj isten az otthonában éri a vég, akkor mire megtalálják, már csak porhüvely marad belőle, hiszen nagyon egyedül van.

Bár nem jellemző rá, hogy borús hangulatú nyilatkozatot tegyen, most valamiért mégsem a vidám oldalát ismerhettük meg Fodor Zsóka színésznőnek, aki a Palikék Világa By Manna című műsornak volt a vendége. A beszélgetőfelek a kezdeti vidám csevegésből lyukadtak ki a halál kérdésénél. És hogy honnan indultak? Onnan, hogy hova tűnt az elmúlt időszakban a népszerű művésznő. És tényleg! Egy ideje mintha teljesen felszívódott volna a kíváncsi szemek elől…

Nehéz idők 

Valahogy nem úgy történtek a dolgok a népszerű színésznő életében, ahogy azt előre eltervezte. A fellépéseinek a száma megfogyatkozott, köszönhetően annak, hogy sok művelődési ház zárta be örökre a kapuit, a félretett pénze pedig nyilván nem termeli újra magát, ezért muszáj volt visszavennie a régi, megszokott életszínvonalából és meg kellett húznia a nadrágszíjat. Az anyagi bizonytalanság mellett az emberi kapcsolatai is csorbát szenvedtek, régi barátokkal szűnt meg a jó viszony, és mára csak egy pár ember maradt körülötte, akire feltétlenül számíthat. 

Hirdetés

„Sokat gondolok a halálra”

Fodor Zsóka édesanyja 100 éves korában hunyt el, ennek fényében pedig feltételezhető, hogy igen jó géneket örökölt, vagyis még sok-sok boldog év vár rá. Amikor Palikék a tervezett jövőjéről kérdezték a színésznőt, ő meglepően borús hangulatú választ adott: 

Mostanában sokat gondolok a halálra. Nem azért, mert készülök rá, dehogy! Csak foglalkoztat a kérdés. Elmennek pályatársaim és mind nálam fiatalabb. Ilyenkor óhatatlanul is eszembe jut, miután egyedül élek, hogy például éjjel felébredek arra, hogy rosszul vagyok. Pécsett van olyan baráti köröm, hogy tudok telefonálni, a közelben van olyan barátnőm, aki jön. Pesten például én nem tudnék kinek szólni. Emiatt néha elkeseredek, hogy egyedül élek 

– mondta Fodor Zsóka.