Meghalt Kelemen János

Életének 81. évében, január 31-én elhunyt Kelemen János Széchenyi-díjas magyar filozófus, italianista, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja – tudatta az MTA csütörtökön.Kelemen János Kassán született 1943-ban. Szegeden, a József Attila Tudományegyetem olasz–orosz–francia szakon szerzett tanári diplomát 1966-ban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia szakát végezte el 1969-ben. Pályája elején gimnáziumban tanított, majd 1970-től az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filozófia Tanszékének oktatója lett. Egyetemi tanári kinevezését 1984-ben kapta meg. Kelemen János szűkebb szakterülete az analitikus filozófia, a nyelvelmélet, valamint a klasszikus olasz irodalom – Dante-, Petrarca-kutatások – és az olasz filozófiatörténet – Benedetto Croce-kutatások – volt.

Az MTA levelező tagjává 2004-ben, rendes tagjává 2016-ban választották.

Kelemen János tudományos eredményeit egyebek mellett 2007-ben Széchenyi-díjjal, 2016-ban pedig Akadémiai Díjjal ismerték el. Temetéséről később intézkednek – írták az MTA közleményében.

Elhunyt Kelemen János filozófus, az MTA rendes tagja - BaHír

Forrás

Hirdetés