16 gyerek, aki mellett egy percig sem unatkoznak a szülők

Míg a felnőttek egy részének problémát jelent és kifejezetten a nehezére esik, hogy szórakoztató legyen egy társaságban, addig a gyerekeknek ez még akaratlanul is kisujjból megy. Fogalmazhatunk akár úgy is, hogy született tehettségük van hozzá. Na, persze az már egészen más tészta, hogy a szülők bosszantásához is legalább ekkora adottsággal rendelkeznek. De jól tudjuk, hogy az ember életében szinte minden területen fontos az egyensúly, akkor miért pont ezen a téren lenne ez másképp. Annyi bizonyos, hogy ha az ember gyermekvállalásra adja a fejét, akkor búcsút inthet az egysíkú, megszokott hétköznapoknak, ugyanis egy kis túlzással leszögezhető, hogy gyerek mellett egy percig sincs ideje unatkozni.

Amíg elmentem a WC-re, addig a kisfiam megízesítette a reggeli kávémat a játékautóival. Bár így is megittam, de azért cukorral és tejjel jobban szeretem.

Megkértem a kislányomat, hogy vigyázzon egy kicsit a kishúgára, amíg én megírok egy fontos e-mailt. Amikor végeztem, erre tértem vissza a nappaliba:

Hirdetés

A kisfiam a Batman köpenyében jött a vadasparkba, és kihívta egy párbajra a pávát, amit az el is fogadott.

A lányom kisminkelte filctollal a babáit. Bár kimostam őket, de nem sikerült kihozni a foltokat. Így aztán most úgy néznek ki a hercegnők, min ha egy keményen átbulizott éjszakán lennének túl.

A gyermekem nagyon szeret bújócskázni, de láthatóan van még hová fejlődnie benne. Nem érti, hogy hogyan találom meg mindig olyan gyorsan.

 

Hirdetés

A kisfiam ujjongva kiabált nekem, hogy talált 100 dollárt a homokban. Először még én is megörültem, és boldogan rohantam oda hozzá megnézni, de aztán hamar elmúlt a lelkesedésem.



A kisfiam ragaszkodott hozzá, hogy az űrhajós jelmezében szeretné megsétáltatni a kutyánkat.

Elmentem bevásárolni a gyerekeimmel. Miközben a lányomat próbáltam meggyőzni (sikertelenül), hogy nem ő látható egy képkeretben, addig a kisfiam a háttérben a saját tükörképét puszilgatta.\




Még nem mertem megkérdezni a kislányomtól, hogy ugyan mégis mi okból tartja a babái fejét vízzel teli üvegcsékben…

A fiamnak nagyon nem volt kedve reggel iskolába menni, amire még rátett egy lapáttal a kishúga is, ugyanis ilyen kárörvendően búcsúzott el tőle az ajtóban:

Van egy olyan érzésem, hogy a kisfiam már megbánta, hogy eljött velem bevásárolni.

 

Amikor kimentem a konyhába, ez a látvány fogadott az asztalon. Megkérdeztem a kislányomat, hogy mégis mi történt a konyhaasztalon, mire ezt válaszolta:



– Elza elintézte a rohamosztagosokat.

Gyakran szoktam otthon tornázni, és egyik nap arra lettem figyelmes edzés közben, hogy a kisfiam is betársult hozzám.

Egy idő után kezdett gyanús lenni, hogy a kislányom nagyon csendben van a szobájában, ezért megnéztem, hogy mit csinál. Nos, kisminkelte a macskánkat, akinek nem volt semmi ellenvetése a dolog ellen.

 

Hajnali 3-kor arra ébredtem, hogy zajokat hallok a nappaliból. Amikor lementem megnézni a zaj forrását, rajtakaptam a kisfiamat, ahogy chipset és édességet zabálva ül a TV előtt. Nem szoktuk megengedni neki, hogy este 8 után tévézzen és édességet egyen, ezért megvárta míg elalszunk, és kijátszotta a szabályokat.

 




A kislányunk már kapott egy csomó babát és plüssállatot, de egyikkel sem játszott még 5 percnél többet. A múltkor vettünk a kertbe egy ijesztő műbaglyot madárriasztónak, ami bezzeg azonnal megtetszett neki, és már napok óta le sem teszi a kezéből.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.