Brutális drágulást jelentett be a Magyar Telekom

Március elsejétől emel az árain a Magyar Telekom.

A Magyar Telekom kedden bejelentette, hogy 15% inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz 2024. március 1-jétől – írja a Media1.

A távközlési vállalat közleményében felidézte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal 2023-ra vonatkozóan, az év második felében tapasztalt, enyhülő inflációs nyomás mellett, 17,6%-os éves fogyasztói árváltozást állapított meg. A Magyar Telekom a gazdasági és piaci folyamatokat, valamint ügyfelei érdekeit figyelembe véve ennél alacsonyabb mértékű, 15%-os inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz.

Hirdetés

Közölték azt is, hogy  2024. március 1-től korrigálják az Általános Szerződési Feltételekben és az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok havidíjait, ugyanakkor a forgalmi típusú díjak változatlanok maradnak.

A módosított havi díjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek márciusban, a lakossági vezetékes, lakossági mobil- és üzleti mobil-előfizetők pedig áprilisban kapják meg.

forrás

Hirdetés