Záporoznak a gratulációk Gelencsér Timinek és párjának – ETTŐL mindenki elájult

Gelencsér Timi és párja, Mátyás kapcsolata fontos mérföldkőhöz érkezett.

Gelencsér Timi mindig is féltve őrizte a magánéletét, éppen ezért nem meglepő, hogy azt is egy évig titkolta, hogy rátalált a szerelem. Választottja egyébként nem más, mint a sportolóból lett üzletember, Simon Mátyás, akivel mára már olyan komoly lett a kapcsolata, hogy nem csak örökbe fogadtak egy kutyát, de beköltöztek első közös lakásukba is.„Luxus hely” Timi az Instagram-oldalán osztotta meg az örömhírt, hogy szerelmével összebútoroztak, ráadásul nem is akárhol. A fiatalok egy látszólag luxuslakóparkba költöztek, ahol a fotók tanúsága szerint egy óriási, teraszos otthont választottak maguknak. Ez egyértelműen egy mérföldkő lehet Timi számára, hiszen először döntött úgy, hogy egy fedél alá költözik valakivel, így hát nem is csoda, hogy a rajongók elárasztották gratulációkkal.

Gratulálok és sok boldogságot kívánok nektek! Érezzétek jól magatokat ebben a gyönyörű lakásban!

– fogalmazott egy kommentelő, míg egy másik hozzászóló azon ámuldozott, hogy milyen gyönyörű környékre költözött a szépségkirálynő.

Hirdetés

– Hűha, itt laksz? Luxus hely, nagyon szép! – írta, de persze nem csak jóindulatú kommentek érkeztek. Sokaknak feltűnt ugyanis, hogy Timi csak az egyik kutyáját vitte magával…