Annyi év után, nem hiszed el most kivel állt össze Bochkor Gábor – ETTŐL elájulsz

Bochkor Gábor és Boros Lajos nélkül sokáig elképzelhetetlenek voltak a reggelek. A meghökkentő fordulat akkor jött, amikor Boros Lajos bejelentette, hogy a kora miatt hagyja abba a rádiózást. Később kiderült, hogy tulajdonképpen Bochkor küldte el őt a műsorból.

Lajos a Blikk-nek beszélt korábban arról, hogyan élte meg, mikor 60. születésnapja után Bochkor Gábor tulajdonképpen felszólította arra, hogy mondjon fel.„A legpitiánerebb történet volt ez. Az történt, hogy egyszer csak hatvanéves lettem, figyelmeztetés nélkül. Volt egy értekezlet, ott ültek a kollégák, Bocsi tologatta be a témákat, majd egyszer csak azt mondta: Lajos, hatvanéves lettél, mondjál fel, légy szíves. (…) Balázsék fiatalabbak és pont annyival, amennyit te hozol korban.”

Boros véleménye szerint Gábor akkor még a nagy befutása elején volt, míg ő addigra végigcsinált egy pár Ki mit tud?-ot, amiket meg is nyert, és bejárta az országot. Boros szerint Bocsi még élvezni akarta a sikert, méghozzá egyedül. Bochkor Gábor reagált Boros szavaira; nem titkolta, hogy meglepte mindaz, amit egykori rádiópartnere mondott:

„Lajos az utolsó években sokszor mondta, hogy fáradt, nincs kedve már ezt csinálni. Ezt sajnáltam, de közösen megbeszéltük, végül abban maradtunk, hogy egy évig még marad, és ez az év róla szól majd. Megterveztük számára a búcsúturnét, amely meg is valósult, ez volt a Köszi, Lali turné. Amikor elárultam, hogy én így szeretnék tőle elköszönni, megölelt és megköszönte… Azt is szerettük volna, ha egy nagy bulival ér véget a közös pályafutásunk, de mivel közben megszűnt a Neo, erre már nem nyílt lehetőségünk. Lajos egyébként 65 éves volt, amikor befejeződött a Bumeráng.”

Hirdetés

A legendás páros egyébként később újra összeállt egy adás erejéig, amikor Bochkor Gábor Lovász László szabadsága miatt meghívta Boros Lajost és Voga Processzort, hogy együtt vezessék le az adást a Retro Rádióban.

„Kilenc év után csak egy reggel, pénteken újra együtt a stúdióban Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga Processzor! Vártátok már? Péntek reggel jön a nagy nap”

– adta hírül akkor a visszatérést a Retro Rádió.

Bochkor Gábor és Boros Lajos nem csak a rádióban alkottak kiváló párost, hiszen a televízióban is együtt dolgoztak (Kész Átverés!), emellett közösen szinkronizáltak is. 2000-ben ők adták Csóró és Csali hangját a Csibefutam című stop-motion technikával készült gyurmafilmben, aminek nemrég debütált a folytatása a Netflixen.

Hirdetés

Forrás