Januártól jön a nagy változás a kórházakban

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) januártól már 81 intézmény üzemeltetéséért lesz felelős. A szervezet főigazgatója elmondta, hogy az átvétel miatt a vármegyei kórházak 85-90 százalékával, a fővárosiak közül pedig mindegyikkel megtörtént már a megállapodás.

Összesen négymillió négyzetmétert és 3-5 ezer ingatlant üzemeltetnek majd, a külterületen pedig kétmillió négyzetméternyi ingatlant fog üzemeltetni a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), mondta Bodó Attila Pál, a szervezet főigazgató helyettese a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság konferenciáján.

A kórházak üzemeltetését először nyáron vette át a KEF, amikor is 15 az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) által fenntartott intézményben indult el az átállás, majd 2024. januárjától az egész országban elindul az új rendszer. A kórházak a KEF-es átalakulásával, 40-50 százalékos költségmegtakarítása számíthatnak. Erről egyébként Kiss Zsolt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója is beszélt lapunknak adott interjújában.( Friss hírekért kattints ide!)

A kórházak üzemeltetésének fő csoportjai:

  •  a takarítási tevékenység;
  •  az őrzés-védés vagy recepció szolgáltatás;
  •  a műszaki üzemeltetés köre és a kertészeti szolgáltatások köre.

Bodó Pál Attila elmondta: egy saját keretgazdálkodás keretében fogják a kórházakat üzemeltetni, a központi költségvetésből kapják közvetlenül a finanszírozást.

Hirdetés

Arról is beszélt, hogy költséghatékonyságot vár a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság attól, hogy jövőre már 81 kórház üzemeltetési feladatait látja el. A KEF már felmérte azokat a területeket, ahol azonnali intézkedésekre van szükség, és azt is, hol szükséges energiahatékonysági beruházásokat elvégezni. A 29 budapesti kórház után január elsejével a KEF átveszi 52 vidéki kórház üzemeltetését is.

A többséggel megállapodtak

Az InfoRádiónak beszélt arról is, hogy a személyi állomány átvételére a jogszabály nem mondott ki általános munkajogi jogutódlást, így 2024. január 1-jétől nem tudnak automatikus jogutódlással átvenni kollégákat a KEF állományába, erre lehetett megoldásként áthelyezést alkalmazni, illetve azok, akik korábban a kórházi infrastruktúra üzemeltetésével foglalkoztak, a szolgáltató partnereknél jelennek majd meg.

„Budapesten már nincs állományhiány, és a vármegyei kórházakban is lesz legalább egy KEF-es személy” – mondta a főigazgató-helyettes. Mint kifejtette, minden egyes kórházzal együttműködési megállapodást írtak alá vagy írnak alá.

Hozzátette, a vármegyei kórházak 85-90 százalékával, a fővárosiak közül pedig mindegyikkel megtörtént már a megállapodás.

Lesznek olyan szerződések, amelyeket a kórházaknak meg kell szüntetniük, vagy módosítaniuk kell – jegyezte meg Bodó Attila.

Hirdetés