Friss hírek Bangó Margitról: ilyen állapotban van most az énekesnő

Bangó Margit idei esztendője szinte kizárólag a rákbetegség utáni gyógyulásról, nemrég két vizsgálaton esett át, és megkapta a szövettan eredményét is.

Bangó Margitnak másodszor is szembe kellett szállnia a rákkal. A 73 éves Kossuth-díjas művésznő több műtéten és kemoterápiás kezelésen esett át. Ezúttal is bizonyította, hogy kemény harcos, és nem hagyja felülkerekedni magán a pánikot, pozitívan állt az állapotához.

„Azt mondták, kutya bajom”

Igaz, alaposan meggyötörte a betegség, és hosszú hónapok vártak rá, abban reménykedve, hogy szervezetéből eltűnik a gyilkos kór. Nemrég újabb ellenőrzésen járt, és kiderült: már csak két vizsgálat választja el attól, hogy évi kettőre csökkenhessen az orvosával való találkozások száma. A lelkes dédnagymama annyira megörült a kiváló vizsgálati eredményeknek, hogy rögtön hazasietett, elújságolta az örömhírt a szeretteinek, majd főzött nekik egy jót.

Hirdetés

Prímán vagyok, hála Istennek. Épp ma kaptam kezelést. Még két alkalom van hátra, utána pedig már csak hathavonta kell kezelésre járnom. 

– Az utóbbi két vizsgálat és szövettan eredménye tökéletes volt. Azt mondták, kutya bajom. Jól is érzem magam! Most pedig már sül a kacsa. Fűszerezve és gyümölcsökkel, naranccsal, almával töltve, mellé pedig igazi szatmári különlegesség lesz, hagymás, piros tört krumpli. Én szeretek mindent megkóstolni, semmitől sem zárkózom el a gasztronómia területén, de a hagyományos ételeknek szerintem nincsen párjuk – mesélte örömét a Kossuth-díjas művésznő, aki a nehézségek ellenére az utóbbi időben megállás nélkül dolgozott.

– Remekül telt a nyár és az ősz is. Sok fellépés volt, ahogy illik. Nagy sikerrel ment egész évben a Swing à la Bangó – ebben a formációban a Swing à la Django nagyszerű zenészeivel kiegészülve énekelek. Voltunk a Csináljuk a fesztivált! című műsorban is. Imádok ezekkel az alázatos, kiváló tehetségű zenészekkel dolgozni – mondta a sorry! magazinnak.

Hirdetés

„Tinácskát nekem ajándékul adta Isten”

A nagyra becsült előadóművész más öröméről is beszámolt, ugyanis dédunokája rendkívül jó eredményeket ért el az iskolában.

– A kis Tinám kitűnővel végezte el az egyetemet, és most megy tovább, folytatja a tanulmányait. Annál, aki akkora szegénységből jön, mint én, ez nagy szó. Mi örültünk, ha az általános vagy középiskolát el tudtuk végezni. Az én generációmnak túl hamar kellett felnőnie. Egy életet végigdolgoztunk azért, hogy a gyerekeinknek áldott életük legyen, és a saját kezükbe vehessék a sorsukat. Tinácskát nekem ajándékul adta Isten. 

Ő az én kis unokám, barátom, szakácsom, orvosom, mindenben segíteni akar, és mindig ott van velem. Úgy gondoskodik rólam a drágaságom, mintha én lennék az ő gyereke. 

– Nagy fény mellett nagy az árnyék, de ez Tinácskát semennyire sem érdekli, mert ő inkább a háttérben szeret tevékenykedni – büszkélkedett Margit.

borsonline