Itt az elképesztő fordulat a kis Maddie meggyilkolásának ügyében! Most jelentette be a rendőrség

Madeleine McCann eltűnése már 2007 óta foglalkoztatja a közvéleményt. Ez azóta is a történelem egyik legrejtélyesebb gyerekrablása.

A rendőrségnek van egy elképzelése, amit egyelőre nem tud bizonyítani, de minden erejükkel azon dolgoznak, hogy előrébb vigyék az ügyet.

Feltételezésük szerint a német bűnöző, Christian Brueckner rabolhatta el és gyilkolhatta meg a kislányt. Christian Brueckner abban az időszakban a portugál nyaralóövezetben garázdálkodott: lopott, betört otthonokba, gyerekeket, fiatalokat és nyugdíjasokat erőszakolt. A rendőrök úgy sejtik, Maddie-ékhez is betört, elrabolta majd meggyilkolta a kislányt.

A rendőrség tudja mit kell keresnie, hiszen információik szerint Brueckner minden áldozatáról csinált néhány fotót. Feltételezések szerint ezeket a fotókat egy adathordozón tárolta. Ha ez így van, akkor a kis Maddie-ről is szerepel rajta fotó.

Hirdetés

Az is kiderült, hogy amikor néhány hónappal ezelőtt a tavat kutatták át ismét, akkor nem a kislány holttestét keresték, hanem ezt az adathordozót, de egyenlőre nem találták meg – írja a Mirror.

Mirror