Hogyan történhetett ez meg? Meghalt a Miss World szépségverseny indulója. Nagyon szomorú ami vele történt:

Hosszan tartó betegség után életét vesztette a 2015-ös Miss Word szépségverseny indulója, az uruguayi Sherika De Armas. A szépségkirálynő méhnyakrákban halt meg.

Gyászol a szépségversenyek közössége, két év méhnyakrákkal folytatott küzdelem után 26 éves korában meghalt az uruguayi szépségkirálynő, a világ legszebb nője címéért zajló Miss Word szépségverseny 2015-ös indulója. 

A helyi médiumok beszámolói szerint Sherika De Armas a múlt héten hunyt el, barátai és családja a közösségi médiában vettek megható búcsút a barna hajú szépségkirálynőtől.

Repülj magasra, kishúgom. Mindörökké szeretünk

– írta testvére, Mayk’ De Armas.

Hirdetés

De Armas ugyan nem került be az első 30-ba sem a 2015-ös Miss World versenyen, azonban az egyike volt annak a hat versenyzőnek, aki mindössze 18 éves volt a megméretés idején, szépségéről pedig akkoriban úgy írtak, hogy

KÜLÖNLEGES ARCA, KARIZMATIKUS SZEMÉLYISÉGE ÉS MAGASSÁGA MIATT NAGY JÖVŐ ÁLLHAT ELŐTTE. 

Az akkori eredmény ellenére maga a szépségkirálynő is nagy mérföldkőnek tartotta, hogy ő képviselhette hazáját a versenyen. 

Hirdetés

Szeretem mindazt, ami a divathoz kapcsolódik, és úgy gondolom, hogy bármelyik szépségversenyző álma az, hogy lehetőséget kapjon egy ilyen kihívásban. Nagyon boldog vagyok, hogy átélhetem ezt az élményt

– nyilatkozta akkor De Armas. 

Az igazán nagy sikert végül a kifutón kívül sikerült elérnie, a fiatal nő saját szépségápolási, smink- és hajápolási termékeket értékesített Shey De Armas Beauty Studio néven. Betegsége diagnosztizálása óta aktívan kampányolt a Pérez Scremin Foundation mellett is, amely rákos beteg gyerekek mindennapjait támogatja – írja a New York Post.

A méhnyakrák a leggyakrabban a 30 év felettiek körében fordul elő, a betegség a szakemberek szerint megelőzhető rendszeres szűrésekkel és HPV-vakcinával.

index