Ő lett a Séfek séfe győztese: elárulta, mire költi a 10 milliós álomnyereményt

Megvan, ki nyerte meg!

Eszközökre és az esküvőjére költi a nyereménye nagy részét a Séfek séfe idei győztese. Zörgő János, aki többek között azért jelentkezett a TV2 főzőrealityjébe, hogy a példaképétől, Vomberg Frigyestől tanuljon, 12 évesen szeretett bele az ételek készítésébe. Azóta vágyik arra, hogy egy néhány ezer lelket számláló településről, Ásotthalomról elindulva megmutassa a nagyvilágnak, mire képes.

„Nagyon tisztelem Vomberg Frigyes munkásságát, és szerettem volna megnézni, hogy egy kis faluból elindulva mire vihetem ebben a versenyben. Nagy menet volt, hosszú és fárasztó verseny, de nagyon örülök, hogy sikerült” – mondta a fiatalember.

Hirdetés

12-13 éves lehettem, amikor azon a nyáron a szüleim nagyon sokat dolgoztak, nem volt idejük semmire, én pedig arra gondoltam, miért ne adhatnám vissza nekik azt a sok jót, amit tőlük kaptam. Úgy döntöttem, főzök nekik én, hogy ezzel is segítsek. Nyilván kikértem édesanyám tanácsait, ő mondta el, mit és hogyan kell, és annyira jól sikerült az első étel, hogy végül egész nyáron én főztem rájuk. Ők elmondták, mit szeretnének aznap enni, én pedig elkészítettem – mesélte János, akinek ezek után egyértelmű volt, hogy kitanulja a szakácsmesterséget.

Amit annyira komolyan vett, hogy minden idejét a konyhában töltötte.

Amíg az osztálytársaim hétvégente elmentek szórakozni, addig én bementem az étterembe dolgozni, hogy fejlődjek. Ez aztán odáig fajult, hogy Budapesten kezdtem dolgozni, s most a Bestia séfhelyettese vagyok – árulta el a szakács, aki megsúgta, mire szeretné költeni a 10 millió forintos nyereményét.

Hirdetés

– Van egy álmom, amely a közeljövőben, az elkövetkező öt évben beteljesülne, ez pedig az, hogy szeretnék privát séfként dolgozni, amihez eszközöket, gépeket kell vennem – árulta el, majd hozzátette: természetesen az esküvőre is költenek.

Zörgő János ugyanis a nyáron eljegyezte a barátnőjét, aki nem csak a kedvese, de az otthoni konyhájuk séfje.

– Otthon nem szeretek bemenni a konyhába… Néha szoktam ugyan főzni, de többnyire teljesen rábízom magam a menyasszonyomra. Ő tökéletesen megfőzi azokat a házias ízeket, amelyet szeretek – nevetett János, aki görögországi nyaralásukon kérte meg Viktória kezét.