Ezért volt elkerülhetetlen Tóth Gabiék szétválása? Akkor viszont kitalálható a folytatás

Egyelőre nem úgy tűnik, hogy menthető Tóth Gabi és Krausz Gábor házassága. Gabi a jelek szerint más oldalán boldog, Gábornak pedig akkora pofon lehetett az, amit most át kell élnie. Mégis vannak, akik szerint van visszaút, mi több a szétválásukban is furcsa okot látnak, mégpedig a mintakövetést. A Story cikke szerint ugyanis akár lehet összefüggés az énekesnő és férje elválása, és Gabi szüleinek évekkel ezelőtti problémája között.

2014-ben, 35 közös év után került válságba Gabi szüleinek házassága, akkor, amikor a vidéki életük után Budapestre költöztek sikeres lányaik után. Minden megváltozott körülöttük, már nem együtt, hanem egymás mellett éltek, végül már nem működött a kapcsolat. Különköltöztek, ásfél évvel később azonban újra egymásra találtak, erről annak idején Gabi mesélt az Összezárva Friderikusszal című műsorban, és nincs arról információ, hogy a kapcsolattal azóta bármiféle probléma lenne. Annyi bizonyos, hogy a szülők a mosolyszünet alatt sem tudtak elszakadni igazán egymástól.

A cikk Tóth Gabi és Krausz Gábor közösségi médiás megnyilvánulásait is úgy értelmezi, hogy a házaspár, történjék bármi, egymásnak üzennek, ami nem jelenthet mást, mint valamiféle kötődést. Az idő eldönti, igazuk lesz-e…

forrás

Hirdetés