Atyaég, mi történt Tóth Gabiék otthonánál?! Ezt látták

Nagyon durva.

Még augusztus 22-én történt az eset: Tóth Gabi éppen altatni akarta a kislányát szentendrei otthonában, amikor arra lett figyelmes, a szomszédja egy lesifotóssal veszekszik.

Az illető állítólag a kerítésére is felmászott, ami miatt az énekesnő okkal érezhette, megsértették az intim szféráját.

Az Origo cikke szerint így határozott kijelentést tett: “Megteszem a jogi lépéseket.” – írja a naphire.hu. A portál utána is ment a dolognak, megkereste Dr. Magyar György, ügyvédet, mondja el, milyen vétségnek, bűncselekménynek számít a dolog:

Hirdetés

“Bár a Büntető Törvénykönyvben a vonatkozó tényállás nem kifejezetten az ilyen esetekre van konstruálva, azonban a fotós cselekménye akár alkalmas lehet a tiltott adatszerzés bűncselekményének megvalósítására, mivel a lakásban történtek technikai eszközzel való rögzítésére került sor” – mondta a megkeresésére Dr. Magyar György, aki hozzátette: bizonyítottság esetében akár három év börtönt is kiszabhatnak az elkövetőre. Ugyanakkor információink szerint Gabi akár jelentős “kártérítést” is kaphat.