Kivonult a rendőrség: óriási balhé tört ki Opitz Barbiéknál, egy kés is előkerült

Úgy látszik, még nincs vége: Opitz Barbi szerelmi életének kálváriája tovább folytatódik. Az édesapja nem nézte jó szemmel, hogy Serleg Albert a lána udvarlója. Hatalmas balhék alakultak, de úgy tűnt mostanra megnyugodott minden.

Ám vasárnap este kőkemény dolgok történtek: hatalmas balhéra lettek figyelmesek Budapest hetedik kerületében a lakók. Opitz Barbi földszinti lakásában éppen a párjával, Alberttel tartózkodott, amikor váratlan vendég érkezett. Azt, hogy milyen szándékkal, nem tudni, de ahogy ajtót nyitottak, elszabadult a pokol. Az egyik lakó számolt be az esetről. Feltehetően Barbi édesanyja bukkant fel, és kopogott be a párhoz, majd berontott az albérletbe, ami után azonnal ordítozás hallatszott. Az anyuka, az apához hasonlóan Albert miatt akadt ki, veszekedni kezdett vele, majd úgy tudni neki is ment.

Olyan kiabálás, ordítozás volt, hogy összerezzentünk… Egy csinos, vérmes barna nőt láttunk, a szövegkörnyezetből arra következtettünk, hogy a lány édesanyja az. Nem lehetett pontosan érteni a szavakat, de olyan indulat volt a hangjukban, hogy beleborzongtunk– vallotta meg a Borsnak egy ott lakó.„Az ajtóban kezdték a vitát, aztán a nő berontott a lakásba is. Hallatszott, ahogy dulakodni kezdtek, csörömpölt minden, attól féltünk, hogy itt vér fog folyni… Aztán a nőt valahogy kilökdöste Barbi a lakásból az udvarra, ahol tovább ordítoztak, és ekkor ijedtem meg a legjobban, mert – bár nem vagyok benne biztos – de szerintem egy kést láttam az anyukánál. Nem használta, csak a kezében volt egy pár pillanatig. Aztán elrohant. A rendőrök csak azután érkeztek meg, amikor már nem volt ott” – magyarázta a lakó.

Hirdetés

A BRFK sajtóosztálya alap megkeresésére ezt a tájékoztatást adta az esetről:

„Megkeresésére tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett esettel kapcsolatosan egy férfi könnyű sérüléseket szenvedett. A BRFK VII. Kerületi Rendőrkapitányság egy középkorú nővel szemben zaklatás és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.”