Felfoghatatlan pusztítás, Vadon Janiék otthonát teljesen tönkretette a vihar:

Most Vadon Jani is beszámolt arról, mekkora anyagi kár keletkezett az otthonában. Rákóczi Feri a Balázsék című rádióműsorban említette meg, mennyire sokkolta, amikor Jani megmutatta a chat csoportjukban azokat a képeket és videókat, amelyek térdig érő vízről árulkodtak. A műsorvezető épp a Bakonyban tartózkodott a történtekkor…

„A környékünkön hajnali kettőkor csapott le a vihar. Ezt onnan tudom, hogy a kamerán látszik, mikor kúszott be hozzánk az a pár köbméternyi víz, ami aztán elárasztotta a teljes pincénket. Fogtam a telefont, és néztem a kamerafelvételen, ahogy jön be valami a kapunk alatt, mint egy rohadt nagy kígyó. Hátra megy, ott szépen bekanyarodik, majd kettő perc alatt a teljes garázslejárónkat feltölti vízzel. Ülök, elindul egy izzadságcsepp a homlokomon és elkezdek remegni…” – idézte fel Jeni a felkavaró történéseket.

A nyaralásuk során, a hotelszobából követte a telefonján a drámai eseményeket, a fejében pedig már lejátszódott, ahogy a garázsban lévő, több százezer forint értékű kondigépeket, mosó- és szárítógépet teljesen tönkreteszi a víz, majd az összes könyvük, családi ereklyéjük, emlékeik is odavesznek. S ha mindez nem lett volna elég, a rádiós lánya éppen otthon tartózkodott akkor, így akár nagyobb baj is lehetett volna.

Hazafelé az út az merev iszonyat, a gyerek egyedül volt otthon, imádkoztam, nehogy lemenjen…– tette hozzá Jani, megjegyezve: az elektromos gépek a hálózatba kötve álltak a vízben, ezért életveszélyes áramütést okozhattak volna.

Hirdetés

Hazaértünk, lekapcsolom a villanyórát, odamegyek a pincelejáróhoz, kinyitom az ajtót, felkapcsolom a lámpát… és látom, hogy egy kacsa elúszik. Majd a macskaalmos tál, mint egy csónak, elúszik a szemem előtt…– viccelődött utólag, de azt is elmesélte, hogy mindent tönkretett a vihar. Mint elárulta, abban reménykedik, hogy a biztosító valamelyest kárpótolja majd őket, bár a családi emlékeket nem lehet pótolni.

blikk