Rohammentő vitte kórházba, intenzíven van a berhidai kettős tragédiát túlélő kisbaba

Születése óta csupán három napot töltött otthon az a kisbaba, akit édesanyja egy két halálos áldozattal járó autóbaleset után hozott a világra. A kismama három hónap után most visszatért a tragédia helyszínére.

Mint arról a Bors beszámolt, május 4-én, Berhida és Pétfürdő között két autó ütközött. Mindkét jármű sofőrje életét vesztette. Az egyik autóban utazó, akkor még veszélyeztetett terhes Bianka azonban a balesetet túlélte, és kórházba szállították. Az orvosok napokkal később úgy döntöttek, hogy a rákbeteg nő esetében beindítják a szülést. Bianka először pénteken, vagyis napra pontosan három hónappal a baleset után érzett magában először erőt arra, hogy visszatérjen a tragédia helyszínére.

Így nézett ki az autó az ütközés után. Fotó: Police.hu

A történteket követően a családommal elköltöztünk Berhidáról 250 kilométerre, vagyis oda-vissza 500 kilométert utaztam, hogy Gábor barátom emlékére elhelyezhessek egy mécsest és egy szál világot ott, ahol meghalt. A mai napig nem tudom feldolgozni a halálát, és azt sem, hogy a szerettei engem okolnak

 – mondta a Borsnak Bianka, utalva arra, hogy a borzalom napján 

Hirdetés

az édesanyja kérte meg a férfit, hogy autóval vigye el Biankát Pétfürdőre,

ugyanis a közelben csak ott kapható az a gyógyszer, amire az egyik családtagnak feltétlen szüksége volt. Emiatt okolta az áldozat családja Biankát és az édesanyját, mondván: ha a családapa nemet mond, ma is él.

Berhida
baleset
kismama
Flóra
Bianka
Bianka rendszeresen látogatja a kisbabáját. Fotó: családi archívum

Bianka élhetné a kétgyermekes édesanyák boldog életét, de egyelőre főleg nehézségek jutnak neki. Meg kell küzdenie a rákkal, ráadásul a kis Flóra csupán három napot töltött otthon a születése után.

A negyedik napon rosszul lett. Fuldoklott, mindent kihányt, ezért rohammentő vitte kórházba. Sokáig lélegeztetőgépen volt, és jelenleg is az intenzív osztályon kezelik. Amikor csak tehetem, bemegyek hozzá, és természetesen a négyéves nővére is hiányolja. A két gyermekemnek nem ugyanaz az édesapja, de egyikük sem vesz részt az életünkben

Hirdetés

 – árulta el Bianka.

Berhida
baleset
kismama
Flóra
Bianka
Három hónap után is megmaradt a csúnya sebhely Bianka arcán. Fotó: családi archívum

– Flórát szoptatni nem tudom, de már legalább nem altatják. Oxigént még kap, de remélem, hogy hamarosan hazavihetem – tette hozzá az édesanya, aki soha nem lesz képes a történteket elfelejteni. Az arcán a balesetben szerzett sérülése is örök nyomot hagyott, sebe nehezen gyógyul.

forrás