Ebben a pillanatban kaptuk a hírt Varga Csabáról, aki oxigén és sherpák nélkül indult a Himalája csúcsára

A nagyváradi hegymászó magyar idő szerint vasárnap délben ért fel a Nanga Parbat csúcsára. Varga Csaba jelenleg a 6750 méteren lévő 3-as tábor felé ereszkedik.

Csaba helyi idő szerint 15 óra körül ért fel a világ 9. legmagasabb hegycsúcsára, 8126 méterre – közölték a Hazajáró Facebook-oldalán.Mint írták, a hegymászó jelenleg a 3-as tábor felé ereszkedik. Kiemelték, hogy a csúcs még csak félútnak számít, ezért továbbra is imádkoznak a biztonságos ereszkedéséért.

Varga Csaba, Nagyváradon élő hegymászó, építész június 6-án indult a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a 8125 méteres Nanga Parbatra. Varga Csaba a ma élő, a legtöbb 8000 méternél magasabb hegycsúcsot elérő magyar hegymászó. Eddig öt ilyet mászott meg pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül. A hegymászó két sikeres akklimatizációs kör után június 29-én, helyi idő szerint hajnali 5 órakor vágott neki az alaptáborból a Nanga Parbat 8125 méter magas hegycsúcsának.

Mint megírtuk, a célja, hogy a Nanga Parbat csúcsán meglobogtassa a Nagyvárad feliratú magyar zászlót, és megemlékezzen az idén 150 éves Magyarországi Kárpát Egyesületről.

Varga Csaba szombaton, magyar idő szerint este fél 8 körül kezdte meg pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül a csúcstámadást.



Forrás

Hirdetés