Brutális szigorítás jön, nagyon rosszul járhatnak a gyorshajtó magyarok Ausztriában

Új, az extrém gyorshajtásra irányuló törvénycsomagot terjesztettek elő Ausztriában.

A gyorshajtással kapcsolatos szabályok szigorításáról szóló javaslatot már tavaly decemberben benyújtották, a tervek szerint jövő márciusban lépne életbe. A cél a tudatos és kirívó mértékű gyorshajtás szankcionálása, külön hangsúlyt fektetve a visszaesőkre. Az ilyesféle szélsőséges eseteknélA HATÓSÁGOK ELKOBOZHATJÁK, SŐT, AKÁR EL IS ÁRVEREZHETIK AZ ILLETŐ AUTÓJÁT- írta a Vezess.hu.

Vasszigorral abban az esetben járhatnának el a rendőrök, amennyiben valaki lakott területen belül 110-zel, azon kívül 170-nel, az autópályán pedig 200 km/h-val hajt. A notórius gyorshajtókat az autó elkobzása mellett vezetéstől való eltiltással, vagyis a jogosítvány bevonásával is büntethetik.

Árverésre akkor kerülhet sor, ha jelentős sebességtúllépést vagy visszaesést állapítanak meg – erről minden esetben külön döntenek a hatóságok. Előírnák azt is, hogy AZ ELÁRVEREZETT AUTÓKBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK 70 SZÁZALÉKÁT KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGRA KELL FORDÍTANI, A MARADÉK 30 SZÁZALÉK PEDIG A HELYI HATÓSÁGOKAT ILLETNÉ.

Hirdetés

origo