Kinézett az ablakon, aztán összeesett. 70 évet élt a csodálatos meteorológus

„Derűs napot! – évtizedeken át így köszönt el tőlünk, miután meteorológusként elmondta, milyen idő vár ránk holnap. Hét éve viszont csönd van, 2016-ban hunyt el váratlanul Aigner Szilárd.

Derűs napot. Vajon hányszor mondta ezt? Hányszor köszönt el így a tévénézőktől, azzal a sajátos mosollyal a szája szegletében? Jó volt nézni és hallgatni ezt az elegáns, ősz, jóvágású urat, ahogy kimért hangon felkészítette az ország lakóit a hóviharra, a széllökésekre, a hideg-betörésekre, a vérnyomást tornatanárként megmozgató melegfrontra. Nyugalmat sugárzott, vagy inkább kölcsönzött nekünk még a legnagyobb égzengés, katasztrófahelyzet közepette is. S persze azt gondoltuk róla, hogy nála kiegyensúlyozottabb, önmagával és az élettel harmóniában lévő emberrel még nem találkoztunk. Pedig megannyi tragédia kísérte az életét…

Aigner Szilárd Fotó: Pozsonyi Zita/Blikk
Aigner Szilárd Fotó: Pozsonyi Zita/BlikkMegosztás

Rajongásig szerette a szakmáját.

Kevesen tudták róla, hogy a harmincas éveiben, amikor talán a legboldogabb időszakát éli a legtöbb ember, akkor veszítette el az első feleségét. Kislányuk, Éva még nem töltötte be az ötödiket, amikor anya nélkül maradt. Ebből felállni, ilyen fájdalmat átélni – embert próbáló feladat. Aigner Szilárd akkor már az Országos Meteorológiai Szolgálat tudományos főmunkatársa volt. Egészen pontosan az Előrejelző főosztály vezetője. Pedig nem meteorológusnak készült. Bármilyen hihetetlen, ifjú korában azt gondolta, hogy majd katolikus pap lesz. Az édesanyja szerette volna, ha a fia Istent szolgálja, ám végül inkább kétkezi munkásként, nagyon is a földön maradva kereste a kenyerét. Géplakatosként is lehetett volna sikeres, megkereshette volna a betevőt, de mást akart, így aztán az esti gimnázium elvégzése közben már arról álmodozott, hogy orvos lesz. Sikeres pszichiáter. Neki is futott háromszor a felvételinek – hogy aztán minden a háromszor eltanácsolják.

Hirdetés

Aztán negyedik kísérletre csak bekerült az egyetemre, méghozzá az ELTE-re, meteorológia-fizika szakra. Gyorsan haladt a ranglétrán. Kedvelték, sőt szerették őt a kollégái, elismerték a munkáját a felettesei és ő elképesztő lelkesedéssel és lendülettel vetette bele magát a munkába. Egyre több feladattal bízták meg. Ő volt például a Budapesti Rendőr-főkapitányság meteorológus szakértője. És a környezetében senki sem csodálkozott, a mikor egyszer csak megjelent a képernyőn a Magyar Televízió időjósaként. Derűs napot. Ez volt az ő védjegye, ezzel köszönt el a nézőktől, szellemesen, barátságosan. És aki a kilencvenes években nézte a televízió műsorait, figyelte a Híradót és persze leste az időjárás-jelentést is, megállapíthatta: íme, egy hiteles ember a felhőátvonulások közepette… Bizalmi pozíció volt az övé. Ha azt jósolta, hogy másnap csak akkor menjünk az utcára, ha muszáj, akkor azt megfogadták a nézők. Vonzó volt az egyénisége, vonzó a hölgynézők számára. És ami ennél is fontosabb, a tudományos nyelvezetet, a meteorológusok sajátos mondathasználatát, a speciális jelzőket lefordította hétköznapi nyelvre. Csoda-e, ha 2007-ben egy országos reprezentatív felmérés során, amely azt kérdezte, az ország lakóitól, hogy „kiben bízik Magyarország?”, Aigner Szilárd a tizenkilencedik helyen végzett.

Ma is hiányzik a képernyőről…

A karrierje és népszerűsége csúcsán volt. S nem csak a szakmai elismerés jelentett örömet a számára, a család, a szerelem is. A beteljesülés, amely újra megadatott neki. Televíziós munkája során ismerte meg a nála jóval fiatalabb Pártai Luciát. Romantikus, mély, és halálig tartó kapcsolat volt az övék, ám a fiatalasszony boldogsága nem lehetett teljes, mert az életét ugyancsak tragédiák sorozata kísérte. Pártai Lucia később így emlékezett erről: „Sajnos sokszor volt a halál jelen az életünkben. Nagyszüleim elvesztése nagyon mélyen érintett, aztán meghalt az első kislányunk, aki húsz napot élt, aztán eltemettem az édesapámat, majd Szilárdot. Folyamatosan acélozni kell magát az embernek, és nem elengedni magunkat…” Dóra, a közös kislányuk húsz napot élhetett… De ezzel a fájdalommal is megbirkóztak. Összetartoztak, egymásból merítettek erőt. Lucia így beszélt imádott párjáról: „Nagyon jó érzés volt mellette a békásmegyeri piacon azt tapasztalni, hogy előre köszöntek a kofák és az árusok, hogy, derűs napot, főnök! Ő is mindig visszamosolygott és derűs napot kívánt…”

Második gyermekük. Lucia 1996. június 4-én jött világra. Aigner Szilárd vágyott egy újabb gyermekre, ő mondta mindig az ifjú feleségének, hogy ha majd ő nem lesz, akkor ne maradjon egyedül. Hihetetlen, és így utólag belegondolva hátborzongató, hogy az időjós a halála előtt két évvel már a saját haláláról beszélt. Akkor azt nyilatkozta, hogy maximum 6 éve lehet hátra. Mindezt teljesen természetes hangon, mindenfajta érzelem nélkül mondta, mintha csak a másnapi zivatarokat jósolná meg. Azzal érvelt, hogy kiszámolta a felmenői életéből és halálából, hogy neki mennyi lehet hátra. Hat évet jósolt akkor – de már csak kettőt kapott a sorstól. Keveset írtak róla 2016-ban, hogy átesett egy agyműtéten. Ő nem beszélt erről, a lapok pedig visszafogottan közölték a hírt. Az operáció sikerült, Aigner Szilárd később már jókedvűen és bizakodva nyilatkozott a jövőről. Semmiféle előjele nem volt annak, hogy bekövetkezik a tragédia. Vasárnapra esett a 70. születésnapja (napra pontosan 77 éve született), összejött a család, ott volt az első házasságából született gyermeke, ott volt a felesége, a lánya és ott volt mellettük, körülöttük a harmónia. Szerető család, amely összetart és vigyáz a másikra az idők végezetéig.

Hirdetés

Aigner Szilárd 70 évet kapott a sorstól.

Aigner Szilárd hétfő reggel, immár túl a hetedik ikszen, mosolyogva kelt fel a budakalászi házban, ahol élt. Kinézett az ablakon, június volt, meleg, simogató nyári nap. Kinézett az ablakon, aztán összeesett. A mentők pillanatok alatt kiérkeztek, de már nem tudtak segíteni rajta. A felesége hónapokkal később azt mondta: „Egyszerű és nagyon szép módon lett vége Szilárd ittlétének. Két vérrög állította meg a további lépéseiben, ez a két vérrög elzárta az utat, hogy folytathassa a munkáját és hogy a szeretteivel lehessen. Nem engedte a sors, hogy tovább szeresse a lányait, akiket annyira szeretett, akikért mindent megtett. Tudják, amit Szilárd mondott mindig őszinte volt, hiteles és azt szeretném, ha mindenkor így emlékeznének rá az emberek…”

Immár 7 esztendeje, nincs közöttünk. Azóta nincs, aki azt mondja, ebben a sokszor zavaros világban, hogy derűs napot! Pedig ránk férne. Nagyon… Nyugodj békében, Aigner Szilárd!”

Via Újságmúzeum