Ezért nem fordult vissza Suhajda Szilárd a magyar rekorder alpinista szerint

Magyar rekorderként, öt nyolcezres hegycsúcsra is feljutott Varga Csaba, aki elárulta, szerinte miért nem fordult vissza Suhajda Szilárd.

Varga Csaba, a nagyváradi alpinista magyar rekorderként eddig öt nyolcezres csúcsra jutott fel, ám a legutóbbi két Himalája-expedíciója során nem járt sikerrel. Annak ellenére, hogy ő tavaly kétszer is visszafordult a Kancsendzöngáról, megérti Suhajda Szilárdot, aki szerinte jó erőben érezhette magát, elfogadva, hogy lassabban a tervezettnél, de halad felfelé a hegyen – írja a Bors.

„A beszámolók szerint Szilárd jól érezte magát, nyilván azt gondolta, túl van a nehezén, meg tudja csinálni. Az ember az adott helyzetben valószínűleg nem hoz végleges döntést. Úgy gondolkodik, hogy na még egy kicsit, még néhány lépés, és ha az megy, akkor majd ismét átgondolja. Ám valószínűleg egyszer csak annyira kimerült, hogy már nem tudott haladni sem fölfelé, sem lefelé” – vélekedik a sportoló.

life

Hirdetés