L.L. Junior megszólalt a botrányos válóper után:

Maratoni, több mint háromórás bírósági tárgyaláson sem tudott megegyezni gyermekük láthatási jogáról Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior. A házaspár válópere még zajlik, ám mindenekelőtt kislányuk, a két és fél éves Lilike ügyét szeretnék rendezni. A mai tárgyalás az ő ideiglenes elhelyezéséről szólt.

A felek – hosszú idő után – szerdán az Érdi Járásbíróságon találkoztak több órára, ám hiába volt zárt a tárgyalás, még a folyosón ülők számára is hamar kiderült, hogy a rapper és felesége szinte semmiben nem ért egyet.

A tárgyalás kezdete előtt feszülten várakoztak a folyosón, igyekeztek minél távolabb állni egymástól, miközben az ügyvédjeikkel beszélgettek.

Hirdetés
Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior szerdán, a bíróságon csaptak össze /Fotó: Pozsonyi Zita
Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior szerdán a bíróságon csaptak össze / Fotó: Pozsonyi Zita

Miután a terem ajtaja bezáródott mögöttük, rövid időn belül hangos kiabálás hallatszott ki onnan. A felek többször felemelték a hangjukat, a bírónő pedig mindannyiszor erélyesen rájuk is szólt.

„Fejezzék már be!” – szólt a rendreutasítás, amelyhez az a kérés is társult, hogy egymást tisztelve, a lányuk jövőjét szem előtt tartva kellene gondolkodniuk, nem pedig a múlt sérelmeit felemlegetni, mert így nem jutnak semmire.

Hirdetés
A zárt ajtók mögött heves vita alakult ki /Fotó: Pozsonyi Zita
L.L. Junior szerint mindketten vehemensek, ezért is volt olyan szenvedélyes a szerelmük Kingával / Fotó: Pozsonyi Zita

Valóban így lett; bár a tárgyalóteremben délután egy órakor egy másik meghallgatás kezdődött volna, az arra érkezőknek a folyosón ülve kellett várniuk. De még a meghosszabbított tárgyalás ellenére sem békéltek meg egymással, tovább folytatódott a hangoskodás.

Végül komoran, egymást kerülve távoztak a bíróság épületéből. Mivel döntés sem született, így csak csütörtökön derül ki, mi lesz a kis Lili sorsa.

Vehemensek vagyunk mind a ketten, ezért volt ez régen egy szép szerelem. Nem közelítettek az álláspontjaink, ezért holnap derül ki, milyen ideiglenes intézkedést hoz a kislányunk ügyében a bíróság

– mondta el a Blikknek a rapper, miután távozott az épületből.

L.L. Junior szerint egykoron a szerelmüket is a vehemencia jellemezte /Fotó: Pozsonyi Zita
L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga álláspontja a mai napon sem közeledett egymáshoz / Fotó: Pozsonyi Zita

Lapunk információi szerint L.L. Junior azt szeretné, ha a lánya heti több napot töltene nála, az édesanya viszont még kicsinek tartja a két és fél éves gyermeket ahhoz, hogy ilyen sok időt töltsön távol tőle.

Mindketten a legjobbat akarjuk a gyermekünknek, csak épp másként. Kinga nagyon jó anya. De én is jó apa vagyok! Szerencse, hogy manapság a bíróság már nem olyan, mint régen, és most már az apák jogait és érdekeit is nézik, nem csak az anyáét

– jelentette ki L.L. Junior.

Körtvélyessy Kinga és ügyvédje bíznak a bíróságban /Fotó: Pozsonyi Zita
Körtvélyessy Kinga kicsinek tartja még a gyermeküket ahhoz, hogy több napot töltsön távol tőle / Fotó: Pozsonyi Zita

Körtvélyessy Kinga, aki a zárt tárgyalásra való tekintettel nem kívánta kommentálni az eseményeket, sietősen távozott az ügyvédje társaságában. Később viszont dr. Hyross Virág nyilatkozott a Blikknek.

– Alapvetően elégedettek vagyunk, lassan mindenre fény derül. Bízunk a bíróság döntésében, és hogy mielőbb lezárul a per – fogalmazott az ügyvédnő.

A bíróság csütörtökön hoz határozatot az ideiglenes elhelyezésről, amelynek érvénye szeptemberig tart. Ősszel az ügy tovább folytatódik, és csak remélni lehet, hogy – a jelenlegi, puskaporos hangulat ellenére – a kislány érdekében a feleknek békés úton sikerül megállapodniuk.

blikk