A hamvasztás témára, egyáltalán a halál témára sokan morbid
eseményként tekintenek, ám ez felületes
elgondolás.
Akár így, akár úgy fejezzük be a földi létet, akárhogy próbálunk
kitérni előle ez az élet része, utolsó fázisa
– és valójában érdekli is mindenkit, csakhogy a félelem is ott van
erősen.
Régen a hamvasztáshoz az elhunyt előzetes hozzájárulását is
kérték. Vagy írásos formában, vagy pedig
tanuk előtt szóbeli akaratnyilvánítást.
Manapság már lényegesen egyszerűbb az egész, csak hatósági
hozzájárulás kell, ez meg érhető, hisz csak
biztosan lezárult ilyen-olyan vizsgálat esetén hamvasztható az
elhunyt.
Ami legjobban izgatja az embereket a témával kapcsolatban – az a
tényleges hamvasztás menete.
Nem véletlen, rengeteg tévhit, és felnagyított mendemonda kering
róla.
Az egyik ilyen: mikor betoljuk az elhunytat a kemencébe, akkor a
hő hatására felül. Ezért a
hamvasztómester elvágja az inakat még a kemencébe kerülés előtt.
Ez egy nagy butaság. Régen direkt húzták vele az embereket.
Egykor volt a városban egy idős hamvasztómester, aki nagyon
élvezte azt, ha rémísztgethette az
embereket.
Szeretett a középpontban lenni, úgy tetszelegni, hogy valóban
bennfentes. Bennfentesebb, mint bárki a
témában.
Na, ő terjesztette el a felülős eseteket.
Valamikor régen még nem gázfűtésű volt a hamvasztókemence,
hanem széntüzelésű. Ennek egyik
hátránya volt, hogy egyenetlen volt a hőhatás. Így aztán a kezdeti
időkben előfordulhatott, hogy a test
megmozdult az egyenetlen hőhatás miatt, de olyan fokú mozgás
lehetetlen lett volna, mely felüléshez
vezet.
A hamvasztómester feladata között pedig nem szerepel a testhez
való hozzáérés, gépeket, kemencét
kezel, és a hamvasztással kapcsolatos egyéb teendőket végzi el.
Nem igaz az sem, hogy alá gyújtunk az elhunytnak.
A kemencét üresen felfűtjük 7-900 fokra, majd betoljuk az első
hamvasztandó testet olyan koporsóban, amit a család megrendelt. A meleg hatására öngyulladás megy végbe, mégpedig egy pillanat alatt, és
azonnal elkezd égni minden. Sokkal nagyobb hőfokon, mint az
eredeti volt.
Egy teljes folyamat nagyjából háromnegyed órát tart.
Viszont a rákos betegek, és az alkoholistáknál ez az idő hosszabb,
pontosan senki nem tudja
megmondani mitől.
Utoljára a szív ég el.
Maga a látvány – bár természetesen megrendítő, elgondolkodtató
– de tiszta, ünnepélyes, és természetes.
Semmi irtózat, semmi borzalom.
A kramatóriumokban általában vannak hamvasztási napok, amikor
egyszer “gyújtjuk” be a kemencét, a
továbbiakban a test saját maga ég.
Az sem valós, hogy keveredhetnek a testek. Ha csak nem történik
valami eget verő figyelmetlenség –
lehetetlen, hogy mást hamvasztanak, mint a kiírt. A testen is
vannak azonosítók, a koporsóban is.
Ráadásul a folyamat során kötelező a többszöri ellenőrzés. Ha
valami kétség merül fel, abban a
pillanatban a folyamat leállítódik.
Butaság az, hogy egyszerre több testet is hamvasztunk. Ilyen csak
olyan értelemben fordulhat elő, mint
hogy sokszor egyszerre két hamvasztókemence működik egy jobb,
és egy baloldali. Közötte pedig a
közlekedő útvonal, vagyis a helyiség bejárata. Egyikbe az egyik,
másikba a másik koporsó kerül, lehetetlen
is lenne másképp, hisz csak egy fér be, csak annyi hely van, hogy
betolható legyen a koporsó. – Erre a
célra egy villás szerkezetünk van, ami legjobban a targonca
emelőlapjára hasonlít.
Nem hagyunk a testből hamvakat a kemencében – ez is a
hamvasztómester feladata – egy szerszám
segítségével mindent kihúzunk, és egy olyan szerkezetbe rakjuk a
maradványokat, ami egy
betonkeverőhöz hasonlít, fém golyókkal egyetemben. Ennek a
szerkezetnek a dolga, hogy a
maradványokat – amik még egyben vannak – összezúzza, hogy por
szerű anyag legyen.
Tudni kell, hogy ekkor a hamvak között már csak a csontok, és a
ruha marad – a koporsó hamvaival
együtt. A szervetlen anyag. Minden más égés közben a kéményen
keresztül távozott.
Ha volt arany véletlenül az elhunyton, vagy volt arany foga – az a
hamvasztáskor megsemmisül,
szabályosan elpárolog a magas hőfok miatt (amúgy szabálytalan
vele hamvasztani, vagy temetni)
Az orvosi inplantátumokat sem adjuk el, ugyanis ezek már régen
csak ötvözetek, semmi értékes anyag.
Amikor kihűltek a hamvak, akkor belerakjuk egy belső urnába, amit
majd lehegesztenek. De előtte
belekerül egy agyagból égetett lapocska, melyen egy azonosító
szám van. Ez alapján be tudják bármikor
azonosítani az elhunytat. Olyan,mint egy személyi.
Bár fölösleges dolognak tűnik, de mint mindennek, ennek is oka
van.
Jó ideje engedélyezett már, hogy a családnak kiadják a hamvakat.
Viszont előfordult már a
történelemben, hogy itt-ott találtak elhagyott urnákat. Valami
miatt terhessé vált, nem tudtak mit kezdeni
vele, próbáltak megszabadulni tőle.
Bokor alatt, padláson, vagy megkísérelték a temetőben elásni
valahol.
Az azonosító viszont ilyen esetben biztos pont, tudható belőle, hogy
ki a felelős az elhunyt nyugalmáért,
melyik rokon.
Van, ahol hamvasztáskor kérik, hogyha lehet ne legyen az
elhunyton műszálas ruha, hogy mérgező
anyagok ne távozzanak az égés folytán. Ezt nem mindig tartják be,
viszont elég komoly szűrőrendszer
működik a kemencék felett.
Manapság már a városokban a temetések nagy százalékát a
hamvasztások adják. Ennek oka részint az
anyagiak, – hisz a sírhely drága, és ez a fajta temetkezés
lényegesen olcsóbb, mint a koporsós,
hagyományos – részint a helyhiány.
Sajnos ez a téma manapság még mindig félelmet kelt – sokan
hallani sem akarnak róla – úgy vannak vele,
ha nem beszélünk valamiről, akkor az nincs is….