BRUTÁLIS baki a Szerencsekerékben! EZ már több a soknál! A nézők egyből kiszúrták az óriási hibát, hatalmas a felháborodás! – Itt a felvétel róla:

Egy nagyon kellemetlen hiba teljesen tönkretette egyeseknek a Szerencsekerék legutóbbi adását. A TV2 remekül döntött azzal, hogy visszahozta a Szerencsekerék című vetélkedőt, ráadásul Kasza Tibivel, hiszen a nézők imádják ezt a műsort, ráadásul az adások után a kommentszekció is mindig felélénkül. Az emberek rendszeresen hangot adnak annak, ha egyes játékosok nem voltak szimpatikusak nekik, vagy a műsorvezető mondott esetleg olyasmit, amitől a fejüket fogták kínjukban.

A legutóbbi adásban Baronits Gábor volt a sztárvendég, de a legtöbb figyelmet mégsem ő kapta, hanem egy Reni nevű játékos, aki elég kalandos utazást élt át a Szerencsekeréknek köszönhetően, a végén pedig teljesült az álma: miután helyesen megfejtette az utolsó feladványt, megnyerte az áhított autót, ettől pedig láthatóan nagyon elérzékenyült – de egy baki miatt a nézők többsége már előre pontosan tudta, hogy ez megtörténik. Ismét lehet jelentkezni a Szerencsekerékbe, és erre egy pörgős videóval hívták fel a figyelmet a műsor készítői, illetve a csatorna. Csupán az a baj, hogy ebben a hetekkel ezelőtt készült és közzétett videóban benne van a pillanat, amikor Kasza Tibi közli, hogy a játékos megnyerte az autót, de persze úgy, hogy nem látszódik a személy – viszont a mellette álló Sydney van den Bosch ruháját látva a tegnapi adás nézői egyből tudták, hogy ebben a részben viszi el valaki a kocsit.

Hirdetés

Ez hatalmas hiba a készítők részéről, hiszen így sokak számára teljesen tönkretették a legutóbbi adást, mivel a szemfüles nézők Sydney van den Bosch ruhakölteményét megpillantva rögtön sejthették, hogy valaki most nyeri meg az autót – hála a jelentkezésre felszólító reklámnak, amiben lelőtték ezt a pillanatot. Itt lehet megtekinteni a reklámot, amiben Kasza Tibi kiabálja, hogy „autó”: