Vajna Timi nagyon rosszul néz ki, pedig alig van rajta ruha ~

Vajna Tímea októberben még csak a 40. születésnapját ünnepelte, de máris olyan sok minden történt az életében, hogy az két embernek is elég lenne. 2008-ban a Miss Universe Hungary szépségverseny résztvevőjeként lett ismert, és akkoriban jött össze Damu Roland színésszel, akivel botrányos körülmények között szakított – a férfi bántalmazta őt, amiért börtönbüntetést is kapott.

A gazellatermetű modell és influenszer Andy Vajna filmproducer oldalán találta meg a nyugalmat, a 2013-ban kötött házasságuk azonban 6 esztendő múlva tragikus véget ért, az üzletember férj ugyanis 74 évesen váratlanul elhunyt.

Timi jó ideje már elsősorban Amerikában él, és úgy tűnt, hogy egy ideje a szerelem is rátalált, ám az új kapcsolata amolyan se veled, se nélküled viszony. Egyszer babatervezésről, máskor szakításról cikkeznek velük kapcsolatban a lapok, sőt legutóbb egyszerre került terítékre a két téma.

Pár napja Timi az egyedüllétről posztolt az Instagram-sztorijában, és ebből nem nehéz arra következtetni, hogy megint szétrebbentek a vőlegényével, Zoltánnal, aki 2021-ben kérte meg a kezét. A közös képeik azonban ismét eltűntek, vagyis nem indul jól az év a gazdag özvegy számára.

Hirdetés

Két hete pedig az Origo szellőztette meg, hogy a negyedik X-ben járó szépség az utóbbi időkben mindent elkövetett, hogy teherbe essen, ennek érdekében számtalan kezelésnek vetette alá magát.

„Sajnos, Timi múlt héten elveszítette a kisbabáját”

– írta ki aztán az egyik posztja mellé egy jól értesültnek tűnő hozzászóló, a hírt pedig Timi csak két szomorú emojival kommentálta, szóban nem cáfolta vagy erősítette meg a kijelentést. Ilyen körülmények közt nem csoda, hogy a szokásos villantós képeiről most hiányzik a szépség és az izgalom, ezen az alig-ruhás, zöld bikinis fotón sem néz ki igazán jól, talán az objektív által túl szélesre varázsolt vállak miatt: